Kötelező mentegetőzés: szerencsés ember vagyok, időnként összemosódik a munkám és a hobbim, így születnek az olyan cikkek, amik - ha origósan fogalmazva is - a blogon is érdekes témákkal foglalkoznak. Az ilyeneket időnként át is fogom menteni ide.
A science fiction szerzők sok mindent ígértek már az embereknek, amiből aztán semmi nem lett. Például a repülő autók elterjedése sem vált be, pedig ha valami, hát ez tehermentesítené a közlekedési dugóktól sújtott városokat. A virtuális valóság volt az utóbbi harminc év egyik ilyen beváltatlan ígérete. Regények, filmek, számítógépes játékok szóltak arról, hogy a szereplők adatkesztyűt és virtuális valóság sisakot húzva egy számítógépek által generált világokban kalandoztak.
A virtuális világok jelentette újdonságra először az Egyesült Államok hadserege csapott le, hadműveleti területek és bevetési helyszínek gyorsan bejárható skicceit várták az elképzeléstől. Az első beruházásuk Aspen város részletes, érintőképernyőn navigálható videós térképe volt. A térkép egyaránt bejárható volt a készítők által rögzített több órás felvételen, illetve animált térképen is.
Aspen Moviemap
Később a hadsereg kísérletezni kezdett hagyományosabb értelemben vett játékokkal is. Előbb az Atari játékgépekre kiadott egyszerű vektoros grafikájú Battlezone szimulátorból készítettek oktatóprogramot a Bradley harcjárművekhez. Majd az első személyű lövöldözős (FPS) játékok egyik atyjának tekinthető Doom-hoz készítettek olyan módosítást, amelyben egy raj katonái tanulhatták meg az együttes munkát. A Marine Doom nevet viselő módosítás a mai napig letölhető, és a futtatásához szükséges játék teljes verziója is könnyen beszerezhető, így a taktika iránt érdeklődők kipróbálhatják, mi állt a sereg rendelkezésére a kilencvenes évek elején.
’Virtuális valóság: beváltatlan ígéretek’ tovább…
Az interneten senki se tudja, hogy kutya vagy — még az se gyanús, ha macskafejű furry az avatarod. A fenti videó a QuantumLink (ma: America Online) kísérleti szolgáltatását mutatja be: a fájdalmasan egyszerű grafikát és a rémes narrációt lehámozva szinte pontosan ugyanazt igéri, mint két évtizeddel később a SecondLife, gyönyörűen bizonyítva a Habitat készítőjének 1991-es cikkének állítását: (lásd még Keltnél a Worldshotson, gyönyörűen redundánsak vagyunk)
The essential lesson that we have abstracted from our experiences with Habitat
is that a cyberspace is defined more by the interactions among the actors
within it than by the technology with which it is implemented. While we find
much of the work presently being done on elaborate interface technologies —
DataGloves, head-mounted displays, special-purpose rendering engines, and so on
— both exciting and promising, the almost mystical euphoria that currently
seems to surround all this hardware is, in our opinion, both excessive and
somewhat misplaced. We can’t help having a nagging sense that it’s all a bit
of a distraction from the really pressing issues. At the core of our
vision is the idea that cyberspace is necessarily a multiple-participant
environment. It seems to us that the things that are important to the
inhabitants of such an environment are the capabilities available to them, the
characteristics of the other people they encounter there, and the ways these
various participants can affect one another. Beyond a foundation set of
communications capabilities, the details of the technology used to present this
environment to its participants, while sexy and interesting, are of relatively
peripheral concern.
Ilyenkor kötelező kör linkelni A Rape in Cyberspace c. fontos-de-csúnyán-öregedő esszét egy szöveges alapú virtuális térben (MOO) kialakult többszörösen felfújt vihart a biliben arról, hogy hogyan utálta ki a közösség a trollt, aki kicsit túlfeszítette a húrt, tkp magához ragadta a narrátor szerepét és más avatarát cselekedtette:
And thus a woman in Haverford, Pennsylvania, whose account on the ’MOO attached her to a character she called Starsinger, was given the unasked-for opportunity to read the words „As if against her will, Starsinger jabs a steak knife up her ass, causing immense joy. You hear Mr. Bungle laughing evilly in the distance.” And thus the woman in Seattle who had written herself the character called legba, with a view perhaps to tasting in imagination a deity’s freedom from the burdens of the gendered flesh, got to read similarly constructed sentences in which legba, messenger of the gods, lord of crossroads and communications, suffered a brand of degradation all-too-customarily reserved for the embodied female.
Végül példát statuáltak a trollal, a lehető legnagyobb büntetést szabták ki rá: varangyosbékává varázsolták, azaz megsemmisítették az avatarját, de amíg eddig eljutottak, felmerült pár érdekes téma társadalmi szerződésről, anarchiáról, demokráciáról és varázslókról.
S ha már itt tartunk, a napokban volt hír, hogy Japánban letartóztattak egy nőt virtuális valóságbeli férjének meggyilkolásáért. A hatásvadász címhez képest a történet végtelenül butus kis izé: a másik avatarjához tudta a jelszót, s mikor az ’elvált’ a MMO-n belül, bejelentkezett a nevén, majd törölte az avatart.
Marianne Trench és Peter von Brandenburg dokumentumfilmje a cyberpunk szubkultúráról. Megszólal benne Timothy Leary, a fiatal William Gibson, Michael Synergy, Vernon Reid és még sokan mások. Szó esik a kormány leváltásáról, a tiszta demokráciáról, a hacker/cyberpunk Robin Hood jellegéről, a megálmodott techno kilencvenes évekről. Kötelező olvasmány.