portyázás a digitális határvidéken
A feltöltő szerint valamikor a hetvenes években készült a lentebb látható, a jövőt bemutató film a brit General Post Office berkein belül. (Belőlük lesz majd később British Telecom, meg aztán BT.) A szokásos videotelefonáláson túl szerepel benne valami ultraviola fényre érzékeny, fixírozást nem igénylő papírral történő fénymásolás/faxolás is, ahol a képet a telefon képernyője vési rá a papírra.
(via John Naughton)
A kezdő idézet Alexander Graham Bell 1891-es On The Possibility Of Seeing By Electricity cikkéből származott, ami ugyan szépen fent van a Kongresszusi Könyvtár American Memory oldalán több Bell dokumentummal együtt, köszönjük nekik.
Is not the clear perception of every instrument in the marine band, as heard from the phonograph, a perception of a sound image by the ear, analogous to the perception of a light image by the eye? If so, should it not be within the bounds of possibility to produce an instrument that should do for the eye, what the graphophone and telephone do for the ear. Should it not be possible to see by telegraph; and obtain, upon a moving cylinder, a record of things seen, from which record the moving scenes should be reproduced at will to the eye?
Azt, hogy Japánban talán működik a videótelefonosdi Mikolaj vetette fel A sas leszálltba belelefonálva, Komavary viszont megnyugtatott, hogy ott sem jövőből fonják a kerítést. A technológiát 1999-ben a DDI Pockettel megjelent az első videótelefon, a technika pedig szépen elterjedt, jó ideje nem csak dedikált készülékekkel lehet használni, működik szolgáltatók között és a többi. A halláskárosultak használják, illetve live streamre jó, viszont a kultúrába nem épült be, a japán telefonálók nem szeretik, ha látszik, mit mondanak. És miután ezeket elmondta, még megdobott egy cikkel is japán mobilos trendekről.
És végül a prezentációm erre található.
A videotelefonálás egyike annak a három-négy dolognak, amelyek a tudományos fantasztikusság biztos markerei. És ezen még az sem változtat, hogy az elmúlt ötven évben mindig voltak olyan technológiák, amikkel meg tudták valósítani ezt a funkciót. Mostanra minden közepes mobiltelefon képes lenne videohívásokra, de még ez se változtatott az ötlet scifiségén. Szép lecke ez, nézzük a készülékeket.
A történet szinte törvényszerűen egy elfelejtett feltalálóval kezdődik. Az első képet is küldő telefont Dr Gregorio Y. Zara építette meg az MIT-n 1955-ben. Sokoldalú ember lehetett, mert emellett tevezett repülőgépmotort, tervezett propellert, épített robotot és ráadásul Miss Fülöp-szigetek 1933 volt a felesége. Valószínűleg volt mivel foglalkoznia a képtelefonos őrület helyett.
A Bell Labs 1956-ban mutatta be az első képtelefonját. Ez prototípus két másodpercenként frissítette a képet - az összehasonlítás kedvéért a film legalább 24 képkockát tartalmaz másodpercenként, a rajzfilmnek feleennyit is megbocsátunk - ami nagyon kevés ahhoz, hogy mozgásnak tűnjön. Ehhez a teljesítményhez három vonalra volt szüksége, egyre a küldött és egyre a fogadott kép számára. Emellett a videójelnek - de jó lesz ezt leírni - háromszázharmincháromszor annyi sávszélességre volt szüksége, mint egy sima hanghívásnak. Az utóbbi beérte 3000 hertz-cel, a videónak 1 MHz kellett, na de erre van a tömörítés. Az irányt valószínűleg jónak tartották az AT&T fejesei, mérnökeik voltak a problémák megoldására, sőt akkoriban még idő is volt elég, ezért folytatódott a fejlesztés.
A következő verzió az 1964-es New York-i világkiállításon mutatkozott be, ugyanott, ahol a színestévé is. Mod I-nek hívták, kellemes ellipszis keresztmetszetű dobozba szerelték, úgy nézett ki, mintha egy SF film díszlete lenne. A kép frissítés valamit javulhatott, a Wired szerint ezt további vonalak hozzáadásával érték el, A kiállítás idejére pár másik készüléket telepítettek a Disneylandbe is, a látogatók egymást hívhatták rajtuk. Bár a gépet kipróbálóknak nem tetszett a Picturephone, túl nagynak, nehézkesnek találták, míg a kép túl kicsi volt, az AT&T úgy gondolta, van még lehetőség az ötletben. És a mérnökök visszaültek a tervezőasztalhoz. (A japán mérnökök pedig leültek a fénymásolóhoz, 1969-re nekik is volt tárcsás képtelefonjuk a privateline.com szerint.)
A Picturephone szolgáltatás elsőként Pittsburgben indult el, később New Yorkban, Washingtonban és Chicagoban is. A pontos kezdete bizonytalan, 1965-től 1970-ig váltakozi, az biztosnak tűnik, hogy hetvenre minegyik városban elérhetővé vált a jövő telefonja. A Grand Central Station-ben még Picturephone fülkét is létrehoztak az utazóknak.
A készülék 1970-ben esett át az első nagy ráncfelvaráson, az ellipszoid-űrhajós külsőt lekerekített sarkú Jetsons stílusú doboz váltotta fel, ez volt a Mod II. Kezdjük a lényegnél, ez a készülék sem lett sikeresebb mint az elődje, sőt a Wikipedia szerint a rendszer sosem lépte át az ötszáz felhasználós határt. A maga módján pedig a Mod II. egészen okos volt, a Bell Labs egy kiadványa szerint még arra is képes volt, hogy egyes korabeli számítógépektől képet fogadjon. Az ugyan nem világos, hogy a minimális billentyűzettel felszerelt konzolon mit lehetett volna csinálni, de menőnek menő.
David Massey adatai szerint AT&T eredeti terve úgy hangzott, hogy a nyolcvanas évekre hárommillió előfizető kapcsolódik majd össze videótelefonon, amiből a cégnek évi ötmillió dollár bevétele lesz. Ehhez képest 1973-ra lemondtak arról, hogy a Mod II-es készülékeket tömegesen sikerülne eladni. A kényelmetlen kezelőszervek és a kis kép mellett az ár is a Picturephone ellen játszott. A szolgáltatás 121 dollárba került volna havonta, és erre jött még rá a 25 dolláros percdíj.
Utoljára a kilencvenes évek elején próbálkozott meg az AT&T a videótelefont eladásával. A rendszer neve VideoPhone 2500 volt, a bevezető ára pedig 1500 dollárra rúgott. Az 1993 feburári Focus magazinban már csak 999 dollár az készülék, a szolgáltatás pedig vadul sikeres az újságíró szerint. A cégnek komoly tevei vannak a VideoPhone-nal, több mint 25 országban akarják bevezetni, a menedzserek olyanokat nyilatkoznak, hogy „Az emberek készen állnak arra, hogy a videókommunikáció az életük részévé váljon” meg hogy „A jövőben a videótelefonok olyan elterjedtek lesznek, mint napjainkban a drótnélküli- és a mobil készülékek.” A VideoPhone-ra 1995-ben szögelik rá a koporsótetőt.
A mobiltelefonok viszonylag későn kerültek be a képbe. 1993-ban ugyan egy Daniel A. Henderson nevű feltaláló már készített egy Intellect nevű videotelefonálásra is alkalmas készüléket, ám főleg szabadalmakat és vállon veregetést gyűjtött be vele. Belőle sem vált a videohívások atyja. A készülék a Smithsonianban tekinthető meg. 1996 feburár 7-én már arról adott hírt a CNN, hogy küszöbön áll a három dimenziós videótelefon megjelenése. Van egy olyan érzésem, hogy ez egy végtelen történet.
Akit a téma bővebben érdekel, az szerintem a Bell Laboratories által kiadott Record 1969 május/júniusi számával kezdje - a bejegyzés képei is innen vannak -, amit Massey lelkesen beszkenelt, én pedig letükröztem ide: PDF.
Források:
A maga korában, a kilencvenes évek elején nem fogadták túlzottan jól az akkori geekek az AT&T jövőképét bemutató reklámkampányt. Pedig a sötét tónustól eltekintve csupa érdekes dolgot mutat be: a Knowledge Navigator inasához hasonlító szoftverágenst, telekonferenciát, GPS-t, videotelefonálást, csuklóra szerelt mobilt, mobilfizetést, mobilneten keresztüli faxot, digitális könyvtárakat, távmunkát és távoktatást és a sor folytatható.
Talán a reklámok sötét tónusa - a Játsz/Mát és a Hetediket is jegyző David Finchert dicséri céges, szárnyas fejvadászos hangulat - talán az AT&T ősgonosz volta miatt utasították el ezt a jövőt. Az biztos, hogy Mark Dery szerint számos paródia készült az embertelennek tartott telkó reklámok kifigurázására.
