'demoscene' címke archívuma.

Buttás Levente: Számítógépes underground folyóiratok (a diskmag)

A lent közölt írás Buttás Levente szakdolgozatának egy munkaváltozata, amit a végső változat elkészültéig rakunk ki, lapátolós animáltgif kresztábla, under construction. Mindenesetre már most köszönjük a szerzőnek a remek forrást..

pdf változat

Bevezetés

Van egy olyan, az informatikával szoros kapcsolatban álló szociológiai jelenség, amelyet tudományos keretek között eddig meglehetősen kevesen vizsgáltak: ez a számítógépes underground hirtelen felvirágzása a 80-as évek elején, ami kisebb- nagyobb változásokkal azóta is tart. Ez az underground viszonylag gyorsan, már a 80-as évek végére elég határozottan tagolódott, legelőször is illegális és legális részre osztódva, és ekkorra már jelentős produktivitást tudhatott magáénak, aminek hajtómotorja egy meglehetősen fiatal, jellemzően középiskolás-egyetemista korú réteg volt, ugyanis kialakult, különvált a legális underground egy jellemző formája, az úgynevezett demóscene. Ennek a szubkultúrának létrejött egy sajátos önkifejezési, kommunikációs módja, illetve az ezt biztosító sajátos kiadványtípusa, melynek evolúciója és virágzása az ezredfordulóig lényegében véget is ért. Ez az egyedülálló forma az, amit a scene csak diskmag-nek hív. Mivel magam is a nyolcvanas évek közepe, általános iskolás korom óta foglalkozom számítógépekkel és szemlélője, néha aktív résztvevője is voltam ennek a szubkultúrának, régóta foglalkoztatnak a fent leírt sajátosságok kialakulásának okai, a fejlődés folyamata, és mindenekelőtt maguk az alkotások, amelyek – mondhatni máig érezhetően – hatottak világlátásomra, a technikához és a kommunikációhoz való viszonyomra.

A kutatásaim során eddig nem igazán találkoztam olyan munkával, amely a diskmag-ek jellegzetességeit, történetét, hatását próbálta volna meg feltárni és közzé tenni, ezért is érlelődött bennem már jó ideje a gondolat, hogy ennek magam vágok neki. Az anyag gyűjtése és rendszerezés során végül annyi információt halmoztam fel, hogy jelen dolgozat megírásakor leginkább azt kellett meghatároznom, mi az, amit ki kell hagynom. A terjedelmi korlátok sok nehéz döntés elé állítottak, de vigasztal az a tudat, hogy a munkát folytathatom, hiszen egyre inkább érzem, csupán egy nagy út elején járok. Jelen dolgozat bevezetést ad e különös világba, és megpróbálja bemutatni egy, a témába tartozó, sajátos és meghatározó magyar kiadvány történetét is.

’Buttás Levente: Számítógépes underground folyóiratok (a diskmag)’ tovább…