Öt nap múlva kezdődik a kedvenc magyar IT-biztonsági konferenciánk, a komoly témákkal kellően laza hangulatban foglalkozó Hacktivity. Ennek örömére a szervezőcsapat feltöltötte a tavalyi konferencián készült felvételeket. A konferencia történetében először volt egy erős retró szekció is. Amíg a szombati kapunyitásra várunk, ezeket fogjuk sorra venni.
Kezdjük rögtön a ZMNE-n tanító Muha Lajossal, aki az informatikai biztonság történetét ismertette Ádámtól és Évától. A története ott kezdődött, ahol minden internetes sztori szokott: 1958-ban az ARPA-val. Megtudhattuk, hogy az első fontos, a hálózat védelméről szóló tanulmány 1970-ből származik, és ez már tartalmazta a legtöbb ma is ismert fenyegetést. Az előadás előnye, hogy azt is tárgyalta, hogy Magyarországon kikre tartozott a hálózat védelme, illetve a kérdések között elmondta, milyen megfigyelés ellen véd a katonai létesítmények tetején található medence.

0 Hozzászólás - “Hacktivity Retró: ki védi meg a drótokat”
Te mit gondolsz?