1086-ban, harminc évvel a normann invázió után Hódító Vilmos úgy gondolta, nem lenne hülyeség pontosan tudni, tulajdonképpen mi mindenen uralkodik, és főleg mennyi adót tud kicsikarni abból, ameddig a szeme ellát. Hatalmas, addig nem, és azóta is csak ritkán látott alaposságú földrajzi és statisztikai felmérést rendelt el, az elkészült kötetben megtalálható 13418 település összes birtoka, gyakran jószágok darabszáma-szintű pontossággal. Innen a mű neve is, Domesday Book (ejtsd doomsday persze, mert rég volt és azóta egy párszor átszabták az angol nyelvet): a szándék szerint úgy mutatja meg az országot, ahogy ítéletnapkor látná az Úr maga. A könyv máig fennmaradt, egy példányát a National Archive-ban őrzik, nemrégiben digitalizálták is.
A meghatározó jelentőségű mű elkészültének kilencszázadik évfordulója 1986-ban volt. Az eseményre emlékezve a BBC egy grandiózus projekttel készült: huszadik századi technológiával kívánták megismételni a Domesday Bookot, ám ezúttal nem a hódító uralkodó számára, hanem a brit nemzetnek gyűjtve az adatokat, explicit oktatási szándékkal, melyből a jelen, s majd a jövő diákjai (iskolásai és akár kutatói) megismerhetik a nyolcvanas évek Nagy-Britanniáját. Rengeteg technológiai újítást igénybevéve több mint ötvenezer fényképet, több tízezer térképrészletet, a legfrissebb népszámlálási adatok, szabadon mashupolható demográfiai, gazdasági statisztikák és egyéb felmérések kerültek rá az elkészült kétlézerlemezes termékre, mára mégis teljesen elfeledett a projekt. Ha egyáltalán, csak mint tanmese kerül szóba, amiben a levonandó tanulság az, hogy mennyire könnyen avul el a technológia. Pedig a Domesday Projectért megéri ennél jobban megállni egy szóra.
A BBC 1984 májusában kezdett neki a projektnek, eredetileg egy interaktív dokumentum-sorozatként vízionálva a kettőpontnullásított művet. Az interaktivitás végül egy multimédiás rendszert szült, aminek szinte minden elemét a két éves fejlesztési időszak alatt a BBC-nek és alvállalkozóinak kellett kifejleszteniük. A cél az volt, hogy a BBC, a közszolgálati céljainak megfelelően egy mindenki számára hozzáférhető adatbázist hozzon létre a kor Nagy-Britanniájáról.
Sajnos nagyon rosszkor jött az évforduló: mostanra már bőven beérett volna a technológia, de fontos észben tartani, hogy a projekt szűk évtizeddel a multimédiás CD-ROM-ok előtt született. Ezért annyira nem meglepő, hogy Domesday Project hardvere annyira a kanyar előtt és a vérző élen volt, hogy mára minden komponense zsákutcás fejlesztésnek bizonyult. A rendszer szíve az Acorn által korábban a BBC Computer Literacy projektjére fejlesztett BBC Master 8-bites mikroszámítógép kicsit átbütykölt változata volt, ami egy segédprocesszorral és egy akkor még standardizálás előtt álló SCSI-vezérlővel kommunikált egy Philips lézerlemez-olvasóval. Menet közben mutatták be a CD technológiát, ami bár minden szempontból jobb megoldás lett volna — jelentősen olcsóbb és sokkal több adat fér rá, sőt még sokkal kisebb is, de már nem tudtak váltani rá, többek között a Philips jelentős anyagi támogatása miatt. Csak hogy még nagyobb kuriózumnak tűnjön a mai szemlélőnek, a rendszert egy hanyattegérrel lehetett irányítani.
Két kétoldalas lézerlemezen volt maga a tartalom, a lemezek két oldalán Lancashire magasságában kettéosztva Nagy-Britanniát. A National Disc-en egy hierarchikus menürendszeren keresztül lehet hozzáférni 9700 adatkészlethez, 60 percnyi hírműsor-összeállításhoz és 2000(?) újságcikk-kivágáshoz, plusz 23000 fényképhez, részben profi fotósoktól, részben pályázatokon begyűjtve. (Hihetetlenül eltúlzottnak tűnnek ezek a számok, de a legtöbb forrás hasonló adatokról számol be. Nem jövök rá, hol a turpisság, azt leszámítva, hogy a használt tévékijelzőnek nincs akkora durva felbontása…).
Az adatkészletek között mindenféle helyrajzi adatok, geológiai, kőzettani és meteorológiai információk, statisztikák a területek növény- és állatvilágáról, plusz egy vagon, a népszámlálásból származó társadalmi és gazdasági mutató volt megtalálható, azzal a csavarral ráadásul, hogy a változókat nem csak térképre lehetett vetíteni, hanem kereszttáblát is lehetett belőlük generálni. Mindezt, tegyük hozzá, egy olyan országban, ahol egészen idén áprilisig az irányítószám-adatbázist is külön kellett licenszelni a postától. Plusz a Fal lebomlása előtt vagyunk és mégiscsak nemzeti információkat szolgáltatnak ki.
A Community Disc-nek a National menürendszerével ellentétben térkép e táj. 4 x 3 kilométeres téglalapokra szelték fel az országot, s a környékbeli iskolákat kérték meg, hogy számoljanak be a környékükről. A sűrűbben lakott déli területek nagy részét sikerült így lefedni, a ritkábban lakott északról kevésbé, így összesen a mezők 45%-áról van mezőnként max. 3 színes fénykép és 20 teletext-képernyőnyi esszé. Az esszéket témamegkötés nélkül írták a tanulók, s a BBC se szerkesztette őket, hogy élethűbben mutassa be a nyolcvanasok brit világát.
Mire elkészült, a Domesday-készülék az eredetileg tervezett £1000 helyett négyszeresébe került, emiatt az eladások kicsit elmaradtak a tervezettől, aztán az évek során az egész valahogy feledésbe merült. Bedőlt a brit számítógépipar, a lézerlemezt leváltotta a CD, majd a DVD, egy ideig divat volt a projektre nagyon hasonlító multimédia CD-ROM, aztán hamar kipukkadt az is (most meg megint úgy tűnik, hogy egy ideig ez lesz az új hype, de ez már más tészta). Az archiválandó nyers adatokat pedig bár leadták a National Archives-ba, valahogy sikerült nyom nélkül elkavarni.
A századforduló környékén kaptak észbe a restaurátorok, hogy ha nem csinálnak valamit, örökké el fog veszni ez a kincs. Egymástól függetlenül két projekt is indult a Domesday megőrzésére, bár lényegesen eltérő célkitűzésekkel. A leeds-i egyetem CAMiLEON adatmegőrzéssel foglalkozó kutatócsoportja egy hatvanas évekbeli mainframe vas felújítása után 1999-ben állt neki a Domesday megőrzési lehetőségeinek vizsgálatának. A rendszer multimédiás jellegéből fakadóan arra a következtetésre jutottak, hogy nem elég csupán a lemezeken rejlő információt hordozhatóbb formába átmenteni, a hardver működését is át kell menteni. Erre a célra a BeebEm emulátort bővítették ki a szükséges funkciókkal, majd archiválták mellé a lemezeket magukat. 2002-ben bemutatták, körbeéljeneztették magukat, majd annak rendje s módja szerint nyom nélkül el is tűntek.
A National Archives egy másik irányból ment neki a problémának 2003-ban: a csapatuk célja a lemezeken tárolt adatok lehúzása volt, s majd e köré gyúrtak egy korszerűbb, hordozhatóbb megjelenítőt. Térkép nélkül indultak neki a feladatnak, kézzel fejtették meg a tárolt adatok összes rejtélyét: annyira Indiana Jones-os a történetük, amennyire az adatmentés lehet, bebarnult jegyzetfüzetestül meg minden.
Szóval akkor hol nézhetjük meg ezt a különlegesen érdekes dokumentumot? Leginkább sehol. Van még pár működő gép, meg most már a National Archive-nak is van olyan mentése róla, amiről azt is tudja, hol van. Egy ideig a második, Adrian Pearce vezette csoport interneten elérhetővé tette a Community Disc tartalmát, de mára — halála után — ez is nyom nélkül eltűnt. A sikeresen áthidalt technológiai akadályokon túl a kikerülhetetlen copyright miatt nem lehet újra publikálni a Domesday-t: annó közel kétmillió ember küldött be fényképeket és szövegeket, s őket (és esetleg jogutódjaikat) levadászni közel lehetetlen kihívás. Becslések szerint 2090 előtt nem is számíthatunk arra, hogy a jogok lejárta miatt nyugodtan bemutathatóvá válik a lemezek tartalma, ha addig kitartanak az adatok. Addig maximum a tanulságokat vonhatjuk le.
A Cyberculture.hu szerkesztői sem látták még élőben a cuccot, ha tudsz kontaktot esetleg, stb, igazán járna a csoki.
tyű, ez nagyon érdekes sztori, tetszett. köszi. a végén nem működött a forráslista.
bocs hogy ennyi időbe telt — mint kiderült, csak bejelentkezve mutatta. elvileg már jó.