1086-ban, harminc évvel a normann invázió után Hódító Vilmos úgy gondolta, nem lenne hülyeség pontosan tudni, tulajdonképpen mi mindenen uralkodik, és főleg mennyi adót tud kicsikarni abból, ameddig a szeme ellát. Hatalmas, addig nem, és azóta is csak ritkán látott alaposságú földrajzi és statisztikai felmérést rendelt el, az elkészült kötetben megtalálható 13418 település összes birtoka, gyakran jószágok darabszáma-szintű pontossággal. Innen a mű neve is, Domesday Book(ejtsd doomsday persze, mert rég volt és azóta egy párszor átszabták az angol nyelvet): a szándék szerint úgy mutatja meg az országot, ahogy ítéletnapkor látná az Úr maga. A könyv máig fennmaradt, egy példányát a National Archive-ban őrzik, nemrégiben digitalizálták is.
A meghatározó jelentőségű mű elkészültének kilencszázadik évfordulója 1986-ban volt. Az eseményre emlékezve a BBC egy grandiózus projekttel készült: huszadik századi technológiával kívánták megismételni a Domesday Bookot, ám ezúttal nem a hódító uralkodó számára, hanem a brit nemzetnek gyűjtve az adatokat, explicit oktatási szándékkal, melyből a jelen, s majd a jövő diákjai (iskolásai és akár kutatói) megismerhetik a nyolcvanas évek Nagy-Britanniáját. Rengeteg technológiai újítást igénybevéve több mint ötvenezer fényképet, több tízezer térképrészletet, a legfrissebb népszámlálási adatok, szabadon mashupolható demográfiai, gazdasági statisztikák és egyéb felmérések kerültek rá az elkészült kétlézerlemezes termékre, mára mégis teljesen elfeledett a projekt. Ha egyáltalán, csak mint tanmese kerül szóba, amiben a levonandó tanulság az, hogy mennyire könnyen avul el a technológia. Pedig a Domesday Projectért megéri ennél jobban megállni egy szóra.
A WELL-ről (Whole Earth ’Lectronic Link) mindig csak zárójelben emlékeztünk meg, pedig az egész internetes közösségesdit ott találták ki 1985-ben. A történet, amit már egyszer tényleg el kell mesélnünk, természetesen az internet mindenütt jelenlévő nagy öregjéve, Stewart Branddel kezdődik, de gyorsan feltűnik benne az összes olyan figura, aki valami nyomot hagyott a hálózaton. Ugyan hol máshol találkoztak volna az EFF alapító atyjai, ha nem a WELL-en?
A Howard Rheingold szintén az öregfiú klub tagja - által előásott felvételeken a WELL partikról beszélnek, illetve arról, hogy kezdetben volt a vas, és ráhagyták az emberekre, hogy kialakítsák magunknak a környezetet.
This brochure outlines, in general terms, the future role of Western Union as a nationwide information utility, which will enable subscribers to efficiently, immediately, the required information flow to facilitate the conduct of business and other affairs.
Ezzel az egy szép mondattal kezdődik az utóbbi év leglenyűgözőbb dokumentuma. A szöveget 1965-ben írták, jóval azelőtt, hogy az ARPANET első gépét bekapcsolták volna. Ennek ellenére az írás nem igazán szól a hálózat kiépítéséről. A legnagyobb geek mítoszt, az internet teremtéstörténetét, egészen más megvilágításba helyezi ez az ötletelős üzleti dokumentum. A héroszaink - Baran, Licklider, Taylor stb - hőstette egyszercsak szükségszerűséggé válik.
Nagy teljesítményű számítógpek vannak, létezik nagysebességű adatátvitel, minden más csak mérnöki probléma, mint annak idején a villamosenergia-hálózat kialakítása volt. Az áramos hasonlatot tovább is viszi a szöveg. Az energiát termelő turbina folyamatosan fejlődött, de a lényege nem változott meg soha. Hasonló a Western Union szerint a számítógép is. Gyorsabb lesz, erősebb, hatékonyabb, de a lényege marad. Ha belegondolunk, a személyi számítógépekig ez az állítás igaz is marad.
A Western Union jövője csak kicsit hasonlít napjainkra. Nincsenek például olyan számítógépes telefonfülkék, ahonnan adatokat lehetne lekérni a digitális közművet használni. Vannak közös könyvtári katalógusok, azonnal frissülő tőzsdei adatok, sőt a netről még azt is meg lehet tudni, mennyit késik a vonat. Számítási kapacitást akár ma is tudunk bérelni, de ’65 óta párszor megjárta az útját az inga az erős felhő és az erős munkaállomás között.
A hetvenes évek legelején a bőven fejlődő országnak számító Chilében szocialista elnököt választottak, Salvador Allendét. Az elnök a neki jutott három év alatt telexvonalba és kibernetikába próbálta önteni a demokráciát - aztán jött a CIA, csúnya sztori - felépítve a Cybersyn nevű gazdasági ellenőrző, döntéssegítő információs rendszert.
A megtervezésére Stafford Beer angol kibernetikust és operációkutatót kérték fel, aki megépítette a Cybersyn nevű készüléket. A mostani internethez hasonlóan az egész országot behálózó rendszer gyakran frissülő, zoomolható adatokat szolgáltatott volna az állam gazdaságáról, egészen az egyes üzemek szintjéig lemenve.
A Cybersyn-be több szinten be lehetett nyúlni. Lett volna irányítóterem a gyárakban, és minden szinten egészen a chilei elnöki palotáig, a La Monedáig. A valóban megépített irányítószobával azonban voltak apróbb gondok Greg Borenstein lentebb beágyazott videoesszéje szerint. A helyiséget a mindentudás szolgálatába állították, az állam összes információját lehívni képes vezetőségnek nem volt eszköze a folyamatokba való beavatkozásba. A fennmaradt fotókon se papír, se kimenő információk küldésére szolgáló gép, még egy telefon sem figyelhető meg.
Borenstein előadásának hozzászólásai között akadnak olyan Cybersyn-kutatók, aki vitatják a kutató értelmezését. Barry Clemson szerint a rendszer nem központi irányításról szólt, ezért is nincs telefon a La Mondeda vezérlőjében telefon. Első blikkre az elmélet és a megvalósult berendezésben foglalt elvek különbségét vitatják. Érdemes beleolvasni.
Hasonlókat ír a rendszer mögötti elvekről a Cybersn.cl is. Ideális, kész állapotában a rendszer a helyi, üzemszintű autonómia megőrzéséről szólt volna. Csak azok a döntések kerültek volna magasabb szintre, amit helyben X ideig nem tudtak megoldani. Egyébként kizárólag az adatok mennek a legfelsőbb irányítószoba felé.
IBM 360/50, ilyen vas szűrte az adatokat Chilében (fotó: (IBM)
A rendszer mögötti munka egy részét emberek végezték. A távoli helyekről nem digitális adatokat kapott a rendszer, hanem egy ad hoc telexes megoldással küldték be. A vonal másik végén más emberek betáplálták az adatokat a rendszerbe, ami a központ közelében már tartalmazott igazi számítógépeket is, ezek valósították meg a statisztikai funkciókat.
A Cybersyn nem bizonyíthatta be, hogy valóban működőképes. Az irányítóközpont, a Cyberstride számítógépes szoftver, a helyi gazdaság kibernetikus modellje elkészültek, az előző kormány által beszerzett telexeket pedig használatba vették. Hogy pontosan mi működött is, és mi volt csak kész, azt nehéz eldönteni. 1972 októberében a napi kétezer üzenetet küldő telexhálózat segítségével a chileiek ki tudták kerülni a sztrájkoló fuvarosok által elfoglalt pontokat, mozgásban tartva a gazdaságot. A folytatás tartalmazott volna „digitális bázisdemokrácia” modult is, amin az emberek jelezhették volna elégedettségüket, illetve véleményezhettek volna szavazásra bocsátott kéréseket. Ezt a Project Cyberfolk nevű ötletet csak két városban tesztelték, és ott is nagy volt a gyanakvás vele kapcsolatban.
A folyamatos üzemet azonban megakadályozta a CIA által támogatott Augusto Pinochet 1973 szeptemberében végrehajtott puccsa. Allendét vagy megölték vagy öngyilkos lett, Beer vagy elmenekült vagy nem is volt az országban, az általa kiképzett emberek egy része túlélte az államcsínyt, az irányítóterem viszont nem, azt szétkapták Pinochet emberei.
Források:
Z. Karvalics László: Adalékok és szempontok az Internet előtörténetének vizsgálatához (PDF), vitaindító dokumentum az Információs Társadalom Szakmai Napok 2002 konferenciára.
Jem Axelrod és Greg Borenstein: Free As In Beed: Cybernetic Science Fictions (videó)
Magyarországon két területen van jelenleg igazi verseny, igazi konkurencia, az egyik a taxizás, a másik, azt hiszem a számítástechnika. Közös jellemzőjük az, hogy viszonylag kis tőkével, az elmúlt években kis tőkével lehetett indulni, így sokan elkezdtek itt egy munkát. Saját eszközeikkel, saját fejükkel, saját tehetségükkel.
Így kezdi a mondókáját Vadász Péter, a Microsystem Kisszövetkezet elnöke 1988-ban, a Magyar Filmhíradó Krónikájában. Az 1983-ban alapult cég a műsor készítésének évében 1 milliárdos forint forgalmat bontolított, vagyona 200 millióra rúgott. A cég gépeket épített alkatrészekből, szoftvereket írt, célrendszereket szállított, például a kórházak számára. A cég készíti el a Híradó 1988-ban elkészülő új, direkt híradós célokra épített hatos stúdiójának számítógépes rendszerét, adásszerkesztő rendszerrel együtt.
A Microsystem később részvénytársasággá alakult, és az egyik legnagyobb magánkézben levő, magyar tulajdonú céggé nőtte ki magát. A Könyvtári Figyelő szerint a cég még 1993 júliusában behozta az országba az amerikai Compuserve internetszolgáltatást, amin számos külföldi lapot és szolgáltatást lehetett elérni, majd még ugyanabban az évben csődbe ment.
Az Astrobase BBS szövegfájljai közül szedtem le a tankonyv.exe nevű önkicsomagoló anyagot. Volt hozzá manuál is, de magabiztos felhasználóként bele se néztem, pedig ott írják is, hogy
A TANKONYV.EXE állományban az IIF és a SZÁMALK Infonet Kft. által először 1993 elején megrendezett „IIF felhasználói tanfolyam” III. moduljához írt jegyzet hipertext változata található.
Tulajdonképpen jól is jártam, mert így váratlanul ért a csoda, ami a legalább hat Y(es) lenyomása és a HALOZAT.BAT elindítása után várt. DOS-os, hipertextes, állítható háttér- és betűszínű tananyagot rakott össze a magyar internet egyik ősapja, Drótos László.
A könyvre rá is kérdeztem a MEK-en és úgy általában a kultúra jövőjén munkálkodó Lacinál. Átadom a szót:
A 90-es évek elején kezdtünk el hálózathasználati tanfolyamokat tartani a ZMNE-n (leginkább könyvtárosoknak), amiket a Hungarnet és az NIIF támogatott. Ez a DOS-os hipertext az elsõ verziója volt a tananyagnak, ami később kibővítve könyvben is megjelent és HTML verzió is készült.
Több dolgot is csináltam annak idején ezzel a Hyplus hipertext programmal. Akkor a web még alig volt ismert és bonyolult volt egy webszerverhez hozzáférést szerezni, ezért ez egy egyszerűbb eszköz volt arra, hogy a hipertext újszerű lehetõségeit bemutassam. Csináltam például egy informatikai témájú könyvet, ezt, úgy tudom, elég sok helyen használták a felsőoktatásban. Itt a „DOS EXE” a Hyplus verzió, amit később HTML-be is áttettem, ez utóbbi az új MEK-ben is megvan.
És volt egy szótanító alkalmazás is, ami már a tartalombővítést is bátorította, vagyis hogy a felhasználó is szerkessze a hipertextet.
A hipertextes motor minden lényegeset tud. A linkek mentén történő ugrálás mellett van benne jegyzetfüzet, ahová az érdekes dolgokat el lehet rakni, sőt még kereső is. A program XP vagy DOS-Box alatt gond nélkül beröccenthető, érdemes ránézni.
A tankönyvet nem tükröztük le, mert a fájl elérhető a MEK-ből is, akkor meg hová ugráljunk.
EVER ONWARD - EVER ONWARD!
We’re bound for the top to never fall!
Right here and now we thankfully
Pledge sincerest loyalty
To the corporation that’s the best of all!
Our leaders we revere, and while we’re here
Let’s show the world just what we think of them!
So let us sing, men! SING, MEN!
Once or twice then sing again
For the EVER ONWARD I.B.M.
A fenti dal, bármilyen meglepő, a hivatalos, céges IBM daloskönyvből való, amiben különféle népszerű slágerek dallamára többek között az elnököt, az alelnököket, a kincstárost, a főmérnököt és az igazgatótanács különböző tagjait éltetik.
A hacker mitológiában, ahogy a Xerox PARC a tűz ellopásának helyszíne, az IBM a Sötét Birodalom, ahol mint egy japán megakorporációban, millió nyüzsgő dolgozó futkorászik fekete öltönyben és fehér ingben, szállítva a száztíz százalékos teljesítményt a megrendelőknek. Az általános számítógép-ellenes hangulat is az IBM miatt indult: az első nagy megrendeléstől kezdve a lyukkrtyás Hollerith-gépek a teljes társadalmi ellenőrzést jelképezték és próbálták a gyakorlatban is véghezvinni. Az a világ, amiből a mai digitális kultúra kinőtte magát, ezzel teljesen szembemegy, a feszültség az eső pillanattól látszik, ahogy azt Steven Levy könyvében is olvashatjuk.: az IBM 704 az őshackereknek Az Ellenség volt, ami az operátoraival és a batch-feldolgozású rendszerével kiölt minden örömöt a számítógépekből. (valahol volt egy digizett változat, vajon hova rejthettük?)
Egyetlen apró lábjegyzet szükséges még a dolog kontextusba helyezéshez: a daloskönyvet a harmincas években adta ki a cég, s a hatvanas évekig volt aktív használatban, amikor egy igazgató- és menedzsmentstílus-váltással az indoktrináció kevésbé nyilvánvaló módjai kerültek előtérbe. Az Ever Onward viszont, amennyire tudjuk (tényleg citation needed, szóljatok ha van infó) még mindig felhangzik egy-egy céges eseményen.
A feltöltő szerint valamikor a hetvenes években készült a lentebb látható, a jövőt bemutató film a brit General Post Office berkein belül. (Belőlük lesz majd később British Telecom, meg aztán BT.) A szokásos videotelefonáláson túl szerepel benne valami ultraviola fényre érzékeny, fixírozást nem igénylő papírral történő fénymásolás/faxolás is, ahol a képet a telefon képernyője vési rá a papírra.
Amikor James D. Watson, aki Francis Crickkel közösen fejtette meg a DNS-kódot, először tartott előadást kutatási eredményeiről a Cold Spring Harbor-i vírus szimpóziumon 1953-ban, a magyar származású Szilárd Leó – Watson szavaival élve – „kevésbé tudományos módon reagált”. Ugyanis azt kérdezte, hogy: „Tudják-e szabadalmaztatni?” Mármint a DNS-t. Arra a válaszra pedig, hogy az ilyesmi kizárólag a gyakorlatban is hasznosítható találmányok esetében lehetséges, azonnal rávágta, hogy: „Akkor talán helyezzék a DNS-t szerzői jogvédelem alá”.
Ami az első Szilárd-féle felvetést illeti, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1980. június 16-án (amúgy minimális többséggel, mindössze 5:4 arányban) valóban ki is mondta, hogy egy Ananda Chakrabarty nevű kutató szabadalmaztathat olyan, genetikailag manipulált mikroorganizmust, ami képes a tengeri olajszennyeződések felzabálására. Ugyanis, miként már egy 1952-es legfelsőbb bírósági állásfoglalásban olvasható, „minden a nap alatt, amit ember alkotott, szabadalmaztatható”. Mármint amennyiben új és amennyiben nem kézenfekvő ötleten alapul – függetlenül attól, hogy élő dologról van-e szó vagy sem. Még akkor is, ha azért volt szükség a Diamond vs. Chakrabarty perre, mert az amerikai szabadalmi hivatal nem így gondolta.
’Galántai Zoltán: A biopunktól a sciencepunkig’ tovább…
A Netikettet igazi szép nevén RFC 1855-nek hívják és Sally Hambridge állította össze. A dokumentum 1995 októberében jelent meg az Internet Engineering Task Force (IETF) kiadásában. Az eredeti verzió erre található: RFC 1855. Hambridge írása nem a legelső ilyen dokumentum - maga is huszonnyolc forrást idéz a bibliográfiájában köztük a Usenet FAQ-ját - viszont ez az a variáns, amire nyugodtan vissza lehet mutogatni.
A dokumentumnak magyar fordítása is készült. Az első verzió Négyesi Károly munkája, de létezik egy sokkal szórakoztatóbb, kommentekkel kiegészített verzió is, ami Varga Ákos Endre, azaz Hamster nevét dicséri.
Az írás olyan illemszabályokat gyűjt össze, mint hogy:
„Tisztában kell lenned azzal, hogy a talk megzavarja a másik embert. Csak a rendeltésének megfelelően használd. Soha ne talk-olj idegenre! Ne is csodálkozz, ha a hívott fél nem örül neked.”
„Gondoskodj arról, hogy a népszerű (és nagymennyiségű) információnak elegendő sávszélesség jut.”
Ezek azok a szabályok, amiket Gervai Péter a netre özönlő Sulinetes felhasználók tanrendjének részévé tett volna, hogy a magyar végtelen szeptember elviselhető legyen az öreg rókáknak.
A Netikett különböző verzióival tele a magyar net - többnyire ezer éve nem frissített latin-1 kódolású fájlok - mi sem lehettünk meg tükrözés nélkül.
