Jason Scott töltötte fel a Vimeójára az idei Defcon egyik informatikatörténeti előadását. A phreakmonkes és dr. kaos urak tartotta bemutató során egy időszámításunk előtti akusztikus modemet keltenek életre. A kütyüt 1964-ben építették a Livermore Data Systemsnél, és kis hackerkedés után még most 2009-ben is fel lehet használni jelek küldésére, csak ember kell, aki kimazsolázza a tartalmat a zajból.

A páros előadása különösen azért érdekes, mert a modemek és a távközlés történelmét is tárgyalja. Erről meg olyan téma, amiről az indokoltnál sokkal kevesebbet van szó, lehet például arra tippelni, hogy mekkora feladat volt összeszögelni az internetet.

• Old Skool Brought Back: A 1964 Modem Demo diasor
• Hasonló berendezés a Computer History Museumban

Meglepően hiányosak ismereteink a brit mikroszámítógép-forradalomról, azon túl, hogy we bought it to help with your homework, meg hogy a BBC támogatásával egészen korán és hatalmas hévvel vágtak bele a számítógépes ismeretek univerzalizálásába. Amire átcsorgott hozzánk a határon egy pár ZX Spectrum, odaát már rég kipukkant a kezdeti lelkesedés lufija.

Ezért is különösen érdekes a nemrégiben bemutatott Micro Men c. BBC-s tévéfilm, ami a két korabeli rivális, (Sir) Clive Sinclair és az Acorn vezetője, Chris Curry vetélkedését mutatja be. A film ráadásul amellett, hogy remek forrás, egészen kellemesen gunyoros is, meg se próbál hősöket faragni az azóta lovaggá ütött, majd a valóságtól egyre inkább eltávolodott Sir Clive-ból, a szépen csendben hátsófiókba süllyesztett az azóta kártyaleolvasókkal foglalkozó Chris Curryből, illetve az egész szituációból, ahogy egy gyakorlatilag hiúságon alapuló személyes konfliktuson bukott meg a brit számítógépipar. For want of a nail…

A Micro Men a Sinclair Radionics zuhanórepülésekor kapcsolódik a történetbe, amikor az egyre inkább meg nem értett zseni, Clive megbízza tanítványát és jobbkezét, Curryt, hogy egy addig zsebben tartott spinoffvállalatot készítsen elő mentőcsónaknak arra az esetre, ha a Radionics teljesen csődbemenne ésvagy az állam teljesen kitúrná Clive-ot. Curry számítógépkit fejlesztésébe kezd az új cégben, majd miután Clive látványosan nem hisz a termékben, inkább kilép és saját vállalatot indít osztrák technológus barátjával. Ebből lesz az Acorn, ami bár fiatal, dinamikus és főleg agilis, a Sinclair-nek mégis előbb sikerül piacra dobnia a számítógépét, amiről közben rájöttek, hogy mégiscsak jó ötlet volt. Innen kezdve vérre megy a harc, egymást próbálják jobb és olcsóbb gépekkel sarokba-, illetve a piacról leszorítani.

A legnagyobb csatájukat a BBC Computer Literacy tenderéért vívják meg: a győztes gép lesz a BBC programjának középpontja, amin minden középiskolában tanítani fognak és minden a gyereke jövőéért aggódó szülő meg fog majd venni csemetéjének. A tendert orrhossznyi előnnyel végül az Acorn nyeri, belőle lesz a BBC Micro (amire írják aztán az Elite-et).

De nem csak az Elite születik ekkor:

Jet Set Willy! Sabre Wulf!
Lords of Midnight! Underwurlde!
Dark Star, Transam, Ant Attack!
and of course, Manic Miner
The Hobbit and Knight Lore and Elite

Sir Clive nagy bánatára a találmányait szinte csak játékra használják, semmi komolyra és hasznosra, bárhogy is pozícionálja. Ráadásul a sokkal ambíciózusabb projektjét, az elektromos autót, mindenki csak kiröhögi — még akkor is, amikor már úgy-ahogy elkészült. A Segway-hez hasonlóan a kudarcot és a kuriózumot egyenlő arányban keverő járgányon a film tanulsága érkezik: ha Sir Clive kicsit engedett volna a valóságtól elrugaszkodó fejlesztéseiből és hallgatott volna az őt körülvevő mérnökökre, a Silicon Fen a mai napig kulcsszereplője lehetne a számítógépiparnak. Így viszont maradtunk egy szerencsétlen, alig húsz km/h-val közlekedő elektromos papuccsal, amíg a Microsoft és a PC-gyártók elhúztak a belső sávban.

For the purposes of the narrative, írják rögtön a film elején, some scenes have been invented. Egyelőre nem sikerült rajtakapni, hol is csalnak, a legvalószerűtlenebbül hangzó jelenet mindenesetre megtörtént: Sir Clive valóban összeverekedett Curryvel egy kocsmában az Acorn Sinclairt alázó reklámkampánya miatt.

• A műsor még három napig elérhető a BBC iPlayeréből, egyébként pedig megjelent décén és kazettán.

1982 jó év volt a Nolan Bushnellre, ez például kiderüli a fenti interjúból. Egy évvel később már nem lenne ennyire kiegyensúlyozott, 83-ban már elkezdett összezuhanni a videojáték-piac. A rend csak a Nintendo Entertainment System sikerével állt helyre, de addig el kellett telnie pár évnek.

A lazán csak inventor extraordinaire-ként bemutatott Bushnell mesél az első játékáról, a Spacewar!-klón, Computer Space-ről, ami a játékosok többségének túl bonyolult volt. Megtudjuk, hogy a céget ketten alapították, fejenként 250 dollárt beletéve.

Azt is megkérdezik Bushelltől, hogy mit válaszol azokra a véleményekre, amik szerint a videojátékok károsak a gyerekekre. (Szó esik a videojátékok előtt álló, nagyobb összegeket bedobáló gyerekekről is.) Az Atari atyja szerint a magyarázat a jövőtől, az ismeretlentől való félelem. Bushnell szerint a játékok által komoly számítógépes tudást lehet szerezni, meg lehet tanulni például programozni.

Egészen klasszikus, azóta ezerszer hallott kérdések és válaszok várják a nézőket a videóban. A végén szerencsére visszabillen Bushnell tervei felé a beszélgetés, szó esik például arról a jövőről, amiben utazás helyett egy távoli városban kibérelt robot szemeivel néznénk szét.

Ha már címnek átvettük Bushnell szóviccét, el is magyarázom. Az Atari neve a góból származik, azt az állást hívják így, amikor egy kőnek, kőcsoportnak csak egy élete van. Ilyenkor ha a gazdája nem védi meg valahogyan, a következő körben bekeríthető és levehető az a csoport. A sente ezzel szemben az, aki támad, akinél a kezdeményezés van. Bushnellnek volt később, 1984-ben Sente nevű cége, ám az nem lett olyan híres, mint az Atari.

Ismerős, ugye? Egy pár igazi profin kívül az összes geek évekig nevetett a Jurassic Park jellegzetes számítógépes jelenetén, ahol a fenti mondatok elsütése után Lex egy 3D-s felületen navigálva kereste az ajtózáró parancsot. Mert ilyen ugye nincsen? De volt.

A Lex által használt program a File System Navigator, és az SGI - amivel egyébként is tele van a film - IRIX nevű UNIX rendszerén fut. Siliconbunny oldaláról, ahonnan a lentebbi képet is loptam, még egy ELF binárist is le lehet tölteni, ha valakinek van kéznél 5.3-as vagy újabb rendszere.

Az FSN egyébként arra is bizonyíték, hogy mindent kitaláltak már ezerszer, például a Bumptop is csak beáll egy hosszú sor végére.

Németh Ádám, akinek a kandallópárkánya - ha lesz egyszer - egészen biztosan neves informatikusokat ábrázoló akciófigurákkal lesz tele, hívta fel a figyelmünket a UC.tv Claude Shannon emlékvideójára. Mivel a beillesztett multimédiát előbb-utóbb úgyis megeszi a bitrozsda, lentebb Ádám azt is kifejti, miért bújtunk ki mindnyájan Shannon köpönyegéből.

Shannon volt az az ember, aki rájött arra, hogy a világ digitalizálható. Rájött arra, hogy a világ hogyan osztható nullákra és egyesekre; hogy a képben, a videóban, a hangban, a szagban, abban, ahogy elmeséljük a történeteinket, a lepkében, a fában, a virágban mi a közös: a bit.

Elkészítette azt a kommunikációs modellt, ami egyrészt bekerült az általános iskolás hatodik osztályos nyelvtankönyvbe, másreszt előrevetítette az internet, de inkább a mobiltelefon-hálózatok és banki rendszerek létrejöttét. (Igazából a titkosításokban és a vonalzaj szűréseben segítenek.)

Ő jött rá arra, hogy a telefonközpontokban használt áramkörok hogyan feleltethetőek meg a száz evvel korabban élt Boole halmazelméletének, ily módon a krumpliábrakat egyrészt gépre vive, másreszt kitalálva az ÉS- és a VAGY-kaput, ami a digitális számítástechnika, sőt, elektronika alapja. Ebből fraktálszerűen gyűrűzött ki a digitális, majd a hálózati kor. Az, hogy minden információ letárolható, az hozzállást változtathat meg.

Igazából Dijsktra kezdte el kapisgálni, hogy dolgokat osztályozunk, és végül Booch tette lehetővé, hogy bármi elé - legyen az program, kütyü, cég, kémiai vagy fizikai reakció, biológiai folyamat, társas, emberi kapcsolat - odaállva el tudom kezdeni elemezni. De ehhez előtte kell a bit. Kell tudnom, hogy a dolgok a legvégen valaminek a jelenlétével vagy épp hiányaval leképezhetőek.

A sokáig elveszettnek hitt elsőkiadású Unix rendszert sikerült újraélesztenie a unixtörténettel foglalkozó Warren Toomey szoftverrégésznek. Az 1971-ben elkészült Ur-Unix eredetileg PDP-11-en futott, és szinte valószerűtlenül hasonlít a leszármazottjaira.

Ken Thompson és Dennis Ritchie egy PDP-11 terminálja előtt

A rendszer kódját pár éve találták meg legépelve egy füzetben, a kinyomtatott assembly utasítások mellett kommentekkel és a lap szélére írt megjegyzésekkel. A Toomey vezette csoport a lapokat beszkennelte, OCR-ezte, az egészből egy kritikai kiadást szerkesztve, innen már csak nehezebb lett a feladatuk: Münchhausen-szerűen a hajuknál fogva kellett kihúzniuk magukat a semmiből, nem lévén korabeli assemblerük. Miután a kernelt sikerült működősbe hozni, egy 1972-es mentésből származó userlanddel jött létre a működő elsőkiadású Unix.

A restaurációs folyamatot részletesen Toomey a USENIX ’09 konferencián mutatta be, az előadásán emellett részletesen kitér arra, mikre kell ügyelni a restaurálásnál, illetve annak érdekében, hogy a jövőben is működésbe hozhatóak legyenek a jelen számítógépes artefaktumai. (Az előadáshoz tartozó cikk itt található)

Az operációs rendszer már a fejlesztésnek ebben a szakaszában hierarchikus fájlrendszert kezelt, egy csatolási ponttal, mappákkal-almappákkal, preemtív multitasking rendszerű volt és képes volt párhuzamosan több felhasználót is kezelni, akiknek e-mail, több programozási nyelv (assembly, Fortran, Basic) és egy shell is rendelkezésre állt. Magyarul pont olyan volt, mint a mostani Unix- és -szerű rendszerek, csak kicsiben. Éppen csak egy fájó hiányossága van: nincsenek benne pipe-ok, ezt csak később, a harmadik kiadásban építették bele.

Ráadásul az egész rendszer a Caldera (ma már: SCO) BSD-szerű Ősi Unix licensze alatt bármilyen célra (például a rendszer lelkében könyékig turkálásra) szabadon használható. A futtatásához mindössze egy PDP-11 emulátorra van szükség és a rendszer lemezképére — vagy ízlés szerint akár le is fordíthatjuk magunknak.

Az egésznek az apropója a most nyáron negyven éves UNIX, amiről közben Duke Nukem Forever tempóban írom a rendszer történetét és jelentőségét összefoglaló cikket, csak ez a forrás volt annyira érdekes, hogy megérdemlejen egy önálló bejegyzést. Stay tuned.

Linkek

• A Unix első kiadása a Google Code oldalán
• Az első kiadás gépelt változata
• Toomey előadása és cikke
• Jameg, manuál az egészhez

Apropó Netscape, a napokban tette szabad licensz alá David Winton dokufilmes a Netscape ópenszószolásáról és az utána következő egy évről, egészen az AOL-felvásárlásig készült dokumentumfilmjét, a Code Rusht. Érdekes módon alig van szó benne szabad/nyílt forrásról, helyette viszont látunk túl nagyra nőtt startupot, az első dotcom aranyláz nyomait és hackereket természetes környezetükben, a CRT fényében. (köztük egy fiatal jwz-t, akiről kiderül, hogy tetszett neki a Hackers film)

• Több letöltési lehetőség a projekt oldalán
• Korábban Andy „Waxy” Baio lelkendezett róla és készített a rendezővel interjút.

Don’t tell anyone this isn’t what we’re supposed to be working on.

(Ray Tomlinson, miközben kitalálta az e-mailt)

Idén egy csomó remek dolog negyven éves. Például a UNIX, az Arpanet és Roy barátunk a sas leszálltból. Ezek közül a világháló elődjéről készített remek emlékező podcastsorozatot a brit Open University. A kezdő beszélgetés John Naughtonnal, az egyik kedvenc brit újságírómmal és a Open University oktatójával készült. Naughtonnak többek között úgy van köze az internettörténethez, hogy írt egy remek könyvet - amit a Worldshotson laudáltam már hosszasan - a hálózatról, azokról az atyjákról, akiket ismerünk, illetve azokat, akiket el szoktunk felejteni.

A felvezető beszélgetésben is ezek a témák kerülnek elő. Aztán pedig megszólalnak maguk a legendák. Paul Baran fájóan hiányzik, pedig még él. Cserébe szóhoz jut Vint Cerf, Tim Berners-Lee, Ray Tomlinson, Jerry Yang vagy éppen Shawn Fanning. A kevéssé szokványos bandából pedig beszerkesztették a *L0pht - a túlvilágról nem rég visszatért L0phtcrack törőprogramot összerakó csapat - két hackerének, Mudge-nak és Weld Pondnak 1998-as nyilatkozatát.

Az egész anyag csak pár másodperccel hosszabb kilencven percnél, simán ráférne egy TDK Chrome kazettára, hogy rongyosra hallgassuk. Nincs mentségetek nem letölteni és meghallgatni.

Modern hősök kategóriában a hónap indulója Phreakmonkey, aki egy 1964 körül gyártott, fényes fadobozba szerelt akusztikus modemet keltett életre, sőt erről videót is készített. A Livermore Data Systems által gyártott készüléket egyedül meghajtani volt kihívás a hackernek, tápkábel helyett a számítógép soros portjáról kapja az éltető áramot.

(via mindenki aki számít)

Nagy emberek számítógépen játszanak sorozatunk második részében - az első Ralph Baer volt - John Romero játszik a Doom egyik béta változatával, ami alatt még a Super Nintendós Wolf3D hangjai szólnak, viszont már tartalmaz deathmatch-et. 1993-mat írunk, a rendes 3D megjelenítés még nagy szónak számít, a hardverek még egzotikusak, annyira, hogy a háttérben még egy NeXT munkaállomás is feltűnik.

A forrás John Romero Vimeo csatornája, szinte csalás, mi is érezzük.