Két nap múlva kezdődik a kedvenc magyar IT-biztonsági konferenciánk, a komoly témákkal kellően laza hangulatban foglalkozó Hacktivity. Ennek örömére a szervezőcsapat feltöltötte a tavalyi konferencián készült felvételeket. A konferencia történetében először volt egy erős retró szekció is. Amíg a szombati kapunyitásra várunk, ezeket fogjuk sorra venni.

Az első vírus 1988 ősze környékén került a kezünkbe. És gondolom nem mondok nagyon nagy újdonságot azzal, hogy én is katonatiszt voltam akkoriban. A magyar honvédség informatikai szervízében dolgoztam, amelynek az volt a dolga, hogy a Budapest környéki számítástechnikai eszközeit üzemeltesse, javítsa. (…) Nem tudom, hogy valaki el tudja-e képzelni azt a szituációt, amikor telefonált egy hölgy, hogy emberek elkezdett potyogni a betű a számítógép monitoráról.

Egy ilyen felütés után nem lehet kihagyni Farmosi István előadását, aki a vírusok hazai megjelenéséről; az 1990-ben megjelent Víruslélektan című könyvről]1, amely 85 vírus leírását és kivédési módját is ismertette; és a vírusvédelem egy új filozófiájáról beszélt.

• Az előadás hangfelvétele

Három nap múlva kezdődik a kedvenc magyar IT-biztonsági konferenciánk, a komoly témákkal kellően laza hangulatban foglalkozó Hacktivity. Ennek örömére a szervezőcsapat feltöltötte a tavalyi konferencián készült felvételeket. A konferencia történetében először volt egy erős retró szekció is. Amíg a szombati kapunyitásra várunk, ezeket fogjuk sorra venni.

Milyen kódot használt I. Rákóczi György? Meg tudták-e törni Zrínyi Miklós kriptóját? Melyik a világhírű magyar kódex, amelyet a mai napig se tudtak feltörni? Mit üzent Kossuth Lajos? Dr. Szabó István a magyar kriptográfia történetéről tartott előadást a tavalyi Hacktivityn. Ha le lenne írva, azt mondanánk rá, hogy kötelező olvasmány.

• Az előadás hangfelvétele

Öt nap múlva kezdődik a kedvenc magyar IT-biztonsági konferenciánk, a komoly témákkal kellően laza hangulatban foglalkozó Hacktivity. Ennek örömére a szervezőcsapat feltöltötte a tavalyi konferencián készült felvételeket. A konferencia történetében először volt egy erős retró szekció is. Amíg a szombati kapunyitásra várunk, ezeket fogjuk sorra venni.

Kezdjük rögtön a ZMNE-n tanító Muha Lajossal, aki az informatikai biztonság történetét ismertette Ádámtól és Évától. A története ott kezdődött, ahol minden internetes sztori szokott: 1958-ban az ARPA-val. Megtudhattuk, hogy az első fontos, a hálózat védelméről szóló tanulmány 1970-ből származik, és ez már tartalmazta a legtöbb ma is ismert fenyegetést. Az előadás előnye, hogy azt is tárgyalta, hogy Magyarországon kikre tartozott a hálózat védelme, illetve a kérdések között elmondta, milyen megfigyelés ellen véd a katonai létesítmények tetején található medence.

• Hangfelvétel az előadásról

Az American Telephone and Telegraph Company - úgy szeretem ezt a nevet kiírni - megkerülhetetlen szereplője a huszadik század technikatörténetének. Kicsit olyan lehetett a cég, mint most a Google, csak a dolgozóknak nem járt ingyencsoki meg lávalámpa. Ha viszont az innováció oldaláról nézzük a dolgot, akkor az analógia többé-kevésbé tartja magát.

A távközlési fejlesztések mellett az AT&T adta világnak a Unixot is. Ráadásul úgy, hogy a licencek nagyon kevés megkötést tartalmaztak. A lazaságnak az volt az oka, hogy a cég ellen a negyvenes évek legvégén indított antitröszt pert csak nagyon versenybarát licencelési szabályok elfogadásával sikerült elhárítania maga felől a cégnek. Amikor az AT&T fejlesztők által létrehozott, és 1973-ban bemutatott Unix iránt kereslet mutatkozott, akkor azt a korábban kidolgozott szerződések mentén árulták, nehogy megint rájuk szálljon a Department of Justice. Így kezdődött a Unix fénykora.

A teljes történetet az Ars Technica írta meg a héten, érdemes átkattintani oda. Nyilatkoznak mérnökök, és még egy jónak tűnő unixtörténeti könyvet is ajánlanak.

Egy poszttal ezelőtt arra mutattunk rá Curtis videójával, hogy a Szilícium-völgyben, a kaliforniai ideológiában vastagon benne van a mai napig az ellenkultúra. Most arról lesz szó, hogy a hippi technológusok Mekkáját hogyan hozta létre a CIA és az NSA.

Mivel kezdődött a Szilícium-völgy - tette fel 2008-as előadásának elején a kérdést Steven Blank. Az internettel? A PC-vel? A mikrochippel? Mindegyikre nem a válasz természetesen. A történet a második világháborúval és német radarrendszerrel kezdődik, és nagyon komoly macska-egér játékká válik pár év alatt.

A II. világháborús kutatási pénzekből kimaradó Stanford egyetem nem akarta, hogy még egyszer kihagyják. Előbb radarkutatás, aztán ELINT kutatás települ a Szilícium-völgybe. Nyilvános és titkosított kutatásokkal is foglalkozó laborok dolgoznak az egyetemen a CIA-nek, az NSA-nek, mindenkinek, akinek csúcstechnológia kell a hidegháborúhoz.

Amikor ez mind megvolt, Frederic Terman, a völgy atyja és a Stanford igazgatója elkezdte arra biztatni a doktoranduszokat, hogy az akadémiában maradás helyett hozzanak létre cégeket. Az oktatóknak pedig hagyta - sőt javasolta - hogy tanácsadóként segítsenek tech vállalatokat. Nem lövök el több poént, a videó alig egy órás, nézzétek meg!

Ha egy szóval kell jellemeznünk Adam Curtis új dokumentumfilmjét, az All Watched Over By Machines Of Loving Grace-t, akkor az az ellentmondásos lenne. Bárhol jelenik meg cikk, trailer videó, bármi róla vita alakul ki alatta. Ráadásul nem is rossz viták, még a YouTube-ra feltöltött ajánló alatt is olvasható, izgalmas beszélgetés van, ami igazán nagy szó.

A film a világ menedzserizálódásáról, Ayn Rand műveinek a világgazdaságra gyakorolt hatásáról, a digitális elit szellemi alapjait adó ellenkultúráról, a kommunák haláláról, Bucky Fullerről, Diane Fossey-ról, az önző génekről és a szakszerűtlenül használt biológiai terminusokról szól. Curtis azt próbálja meg elmondani, miért gondol magára gépként a ma embere, és hogyan lett a környezetét megváltoztató emberiségből egy imaginárius egyensúlyt őrző emberiség. Minden ponton nem lehet vele egyetérteni, viszont gondolkodnivalót ad.

Curtis markáns stílusával üdítően más szemszögből mutatja a technologizált jelent, a szokásos határtalan technooptimizmus helyett megpróbál a felszínen túl is összefüggéseket keresni. Persze ezzel gyakran átesik a ló túloldalára, szinte már az összeesküvéselméletek határát súrolva, de a túlságosan lekerekített, félelmetes és szörnyű története még sokszoros higításban is ütős és gondolatébresztő.

A Cyberculture természetesen az IT elit és az ellenkultúra kapcsolata miatt ajánlja a háromrészes sorozatot, erről a témáról nem lehet eleget beszélni. A filmek megnézhetőek a Thoughtmaybe oldalon vagy letölthetőek az Archive.org-ról.

1086-ban, harminc évvel a normann invázió után Hódító Vilmos úgy gondolta, nem lenne hülyeség pontosan tudni, tulajdonképpen mi mindenen uralkodik, és főleg mennyi adót tud kicsikarni abból, ameddig a szeme ellát. Hatalmas, addig nem, és azóta is csak ritkán látott alaposságú földrajzi és statisztikai felmérést rendelt el, az elkészült kötetben megtalálható 13418 település összes birtoka, gyakran jószágok darabszáma-szintű pontossággal. Innen a mű neve is, Domesday Book (ejtsd doomsday persze, mert rég volt és azóta egy párszor átszabták az angol nyelvet): a szándék szerint úgy mutatja meg az országot, ahogy ítéletnapkor látná az Úr maga. A könyv máig fennmaradt, egy példányát a National Archive-ban őrzik, nemrégiben digitalizálták is.

A meghatározó jelentőségű mű elkészültének kilencszázadik évfordulója 1986-ban volt. Az eseményre emlékezve a BBC egy grandiózus projekttel készült: huszadik századi technológiával kívánták megismételni a Domesday Bookot, ám ezúttal nem a hódító uralkodó számára, hanem a brit nemzetnek gyűjtve az adatokat, explicit oktatási szándékkal, melyből a jelen, s majd a jövő diákjai (iskolásai és akár kutatói) megismerhetik a nyolcvanas évek Nagy-Britanniáját. Rengeteg technológiai újítást igénybevéve több mint ötvenezer fényképet, több tízezer térképrészletet, a legfrissebb népszámlálási adatok, szabadon mashupolható demográfiai, gazdasági statisztikák és egyéb felmérések kerültek rá az elkészült kétlézerlemezes termékre, mára mégis teljesen elfeledett a projekt. Ha egyáltalán, csak mint tanmese kerül szóba, amiben a levonandó tanulság az, hogy mennyire könnyen avul el a technológia. Pedig a Domesday Projectért megéri ennél jobban megállni egy szóra.

A BBC 1984 májusában kezdett neki a projektnek, eredetileg egy interaktív dokumentum-sorozatként vízionálva a kettőpontnullásított művet. Az interaktivitás végül egy multimédiás rendszert szült, aminek szinte minden elemét a két éves fejlesztési időszak alatt a BBC-nek és alvállalkozóinak kellett kifejleszteniük. A cél az volt, hogy a BBC, a közszolgálati céljainak megfelelően egy mindenki számára hozzáférhető adatbázist hozzon létre a kor Nagy-Britanniájáról.

Sajnos nagyon rosszkor jött az évforduló: mostanra már bőven beérett volna a technológia, de fontos észben tartani, hogy a projekt szűk évtizeddel a multimédiás CD-ROM-ok előtt született. Ezért annyira nem meglepő, hogy Domesday Project hardvere annyira a kanyar előtt és a vérző élen volt, hogy mára minden komponense zsákutcás fejlesztésnek bizonyult. A rendszer szíve az Acorn által korábban a BBC Computer Literacy projektjére fejlesztett BBC Master 8-bites mikroszámítógép kicsit átbütykölt változata volt, ami egy segédprocesszorral és egy akkor még standardizálás előtt álló SCSI-vezérlővel kommunikált egy Philips lézerlemez-olvasóval. Menet közben mutatták be a CD technológiát, ami bár minden szempontból jobb megoldás lett volna — jelentősen olcsóbb és sokkal több adat fér rá, sőt még sokkal kisebb is, de már nem tudtak váltani rá, többek között a Philips jelentős anyagi támogatása miatt. Csak hogy még nagyobb kuriózumnak tűnjön a mai szemlélőnek, a rendszert egy hanyattegérrel lehetett irányítani.

Két kétoldalas lézerlemezen volt maga a tartalom, a lemezek két oldalán Lancashire magasságában kettéosztva Nagy-Britanniát. A National Disc-en egy hierarchikus menürendszeren keresztül lehet hozzáférni 9700 adatkészlethez, 60 percnyi hírműsor-összeállításhoz és 2000(?) újságcikk-kivágáshoz, plusz 23000 fényképhez, részben profi fotósoktól, részben pályázatokon begyűjtve. (Hihetetlenül eltúlzottnak tűnnek ezek a számok, de a legtöbb forrás hasonló adatokról számol be. Nem jövök rá, hol a turpisság, azt leszámítva, hogy a használt tévékijelzőnek nincs akkora durva felbontása…).

Az adatkészletek között mindenféle helyrajzi adatok, geológiai, kőzettani és meteorológiai információk, statisztikák a területek növény- és állatvilágáról, plusz egy vagon, a népszámlálásból származó társadalmi és gazdasági mutató volt megtalálható, azzal a csavarral ráadásul, hogy a változókat nem csak térképre lehetett vetíteni, hanem kereszttáblát is lehetett belőlük generálni. Mindezt, tegyük hozzá, egy olyan országban, ahol egészen idén áprilisig az irányítószám-adatbázist is külön kellett licenszelni a postától. Plusz a Fal lebomlása előtt vagyunk és mégiscsak nemzeti információkat szolgáltatnak ki.

A Community Disc-nek a National menürendszerével ellentétben térkép e táj. 4 x 3 kilométeres téglalapokra szelték fel az országot, s a környékbeli iskolákat kérték meg, hogy számoljanak be a környékükről. A sűrűbben lakott déli területek nagy részét sikerült így lefedni, a ritkábban lakott északról kevésbé, így összesen a mezők 45%-áról van mezőnként max. 3 színes fénykép és 20 teletext-képernyőnyi esszé. Az esszéket témamegkötés nélkül írták a tanulók, s a BBC se szerkesztette őket, hogy élethűbben mutassa be a nyolcvanasok brit világát.

Mire elkészült, a Domesday-készülék az eredetileg tervezett £1000 helyett négyszeresébe került, emiatt az eladások kicsit elmaradtak a tervezettől, aztán az évek során az egész valahogy feledésbe merült. Bedőlt a brit számítógépipar, a lézerlemezt leváltotta a CD, majd a DVD, egy ideig divat volt a projektre nagyon hasonlító multimédia CD-ROM, aztán hamar kipukkadt az is (most meg megint úgy tűnik, hogy egy ideig ez lesz az új hype, de ez már más tészta). Az archiválandó nyers adatokat pedig bár leadták a National Archives-ba, valahogy sikerült nyom nélkül elkavarni.

A századforduló környékén kaptak észbe a restaurátorok, hogy ha nem csinálnak valamit, örökké el fog veszni ez a kincs. Egymástól függetlenül két projekt is indult a Domesday megőrzésére, bár lényegesen eltérő célkitűzésekkel. A leeds-i egyetem CAMiLEON adatmegőrzéssel foglalkozó kutatócsoportja egy hatvanas évekbeli mainframe vas felújítása után 1999-ben állt neki a Domesday megőrzési lehetőségeinek vizsgálatának. A rendszer multimédiás jellegéből fakadóan arra a következtetésre jutottak, hogy nem elég csupán a lemezeken rejlő információt hordozhatóbb formába átmenteni, a hardver működését is át kell menteni. Erre a célra a BeebEm emulátort bővítették ki a szükséges funkciókkal, majd archiválták mellé a lemezeket magukat. 2002-ben bemutatták, körbeéljeneztették magukat, majd annak rendje s módja szerint nyom nélkül el is tűntek.

A National Archives egy másik irányból ment neki a problémának 2003-ban: a csapatuk célja a lemezeken tárolt adatok lehúzása volt, s majd e köré gyúrtak egy korszerűbb, hordozhatóbb megjelenítőt. Térkép nélkül indultak neki a feladatnak, kézzel fejtették meg a tárolt adatok összes rejtélyét: annyira Indiana Jones-os a történetük, amennyire az adatmentés lehet, bebarnult jegyzetfüzetestül meg minden.

Szóval akkor hol nézhetjük meg ezt a különlegesen érdekes dokumentumot? Leginkább sehol. Van még pár működő gép, meg most már a National Archive-nak is van olyan mentése róla, amiről azt is tudja, hol van. Egy ideig a második, Adrian Pearce vezette csoport interneten elérhetővé tette a Community Disc tartalmát, de mára — halála után — ez is nyom nélkül eltűnt. A sikeresen áthidalt technológiai akadályokon túl a kikerülhetetlen copyright miatt nem lehet újra publikálni a Domesday-t: annó közel kétmillió ember küldött be fényképeket és szövegeket, s őket (és esetleg jogutódjaikat) levadászni közel lehetetlen kihívás. Becslések szerint 2090 előtt nem is számíthatunk arra, hogy a jogok lejárta miatt nyugodtan bemutathatóvá válik a lemezek tartalma, ha addig kitartanak az adatok. Addig maximum a tanulságokat vonhatjuk le.

• Bónusz track-ként pedig álljon itt egy vagon, mindenhonnan összegereblyézett forrás.

A Cyberculture.hu szerkesztői sem látták még élőben a cuccot, ha tudsz kontaktot esetleg, stb, igazán járna a csoki.

Ma volt tíz éve, hogy a NASDAQ 5132.52 pontnál tetőzött, ez volt az a pillanat, amikor kifogyott a lendület a kilencvenesek végét meghatározó dotcom-lázból. Innen már csak lefele vezetett az út, a piac összehúzta magát, kiszáradt a kockázatitőke-szökűkút és hosszú évekre szitokszóvá, de legalábbis gúnyolódás tárgyává vált a „dotcom cég” kifejezés és minden, ami a jelenséghez tartozott.

Az évforduló alkalmából remek retrospektív cikket állított össze a lufi felfújásában annó jelentős szerepet játszó Wired, s még úgy is, hogy igyekszik mosdatni a szerecsent, hogy egy csomó akkor felmerült ötlet simán koraszülött volt, elképesztő visszaolvasni, hogy mennyire naívak és technooptimisták voltak a startup-alapítók, de a befektetők méginkább. Azok a cégek túlélték, amikben valódi érték volt, amikben viszont csak egy vicces név, Aeron székekben és babzsákokban, ingyenmenzán élő fejlesztők, nagy álmok és —ha egyáltalán létrejött valami— szándékosan veszteséges szolgáltatás, nyom nélkül tűntek el a süllyesztőben.

Apropó, emlékeztet a fenti leírás valamire?

Ezek után szerintem kicsit legalábbis vicces, hogy pont ma van Budapesten az ingatlanválságban kipukkant webkettes lufi utolsó morzsáiban még hinni akaró üzletemberek konferenciája, a Barcamp. (Az elnevezés és a szervezés közötti feloldhatatlan feszültség már egy egészen másik mese, pedig jellemző a helyi szcénára).

• Ajánlott esti film a Startup.com, egy legendásan bebukott cégről. Nekem is most csurog le, de ígéretesnek tűnik

A számítógép nem egy rettegnivaló szörny, amellyel csak kínaiul lehet kommunkálni, ami kizárólag fohászkodásra és szitkozódásra működik. Dehogyis. Csupán egy gép a sok közül, amelyik pontosan azt csinálja, amit mondunk neki.

Kezdetben volt a magyar internet, és a nem geekeknek nem volt rajta sok minden. Meg aztán ijesztő is volt, idegen, tanulást igénylő valami. A Matáv először tartalmat kezdett el gyártani, így jött létre a Matáv Tartalom Projekt eredményeként az Origo.

A lap valamikor 2001 táján döntött úgy, hogy mellékletet készít a frissen számítógépet vásárlóknak és az internetre felmerészkedőknek. A tanulni vágyók két vezetőt is kaptak: Stohl Buci és Mézes Csaba kalauzolta végig őket a PC részein, a netre kapcsolódáshoz szükséges összetevőkön, és a net használatán. Már lehetett kapni Windows XP-t, de menő böngésző az Internet Explorer 5.5 volt. A szélessáv már kulcsszó volt, sőt rebesgették azt is, hogy jön a 3G-s mobilnet, de a biztonság kedvéért minden magyarázat azzal kezdődik, hogy ’ez itt a gép, nem harap’. Akkora kordokumentum, hogy megszólal.

• [origo] Kezdőknek - számítástechnikai és internetes lecket Stohl Bucival és Mézes Csabával.

Jason Scott töltötte fel a Vimeójára az idei Defcon egyik informatikatörténeti előadását. A phreakmonkes és dr. kaos urak tartotta bemutató során egy időszámításunk előtti akusztikus modemet keltenek életre. A kütyüt 1964-ben építették a Livermore Data Systemsnél, és kis hackerkedés után még most 2009-ben is fel lehet használni jelek küldésére, csak ember kell, aki kimazsolázza a tartalmat a zajból.

A páros előadása különösen azért érdekes, mert a modemek és a távközlés történelmét is tárgyalja. Erről meg olyan téma, amiről az indokoltnál sokkal kevesebbet van szó, lehet például arra tippelni, hogy mekkora feladat volt összeszögelni az internetet.

• Old Skool Brought Back: A 1964 Modem Demo diasor
• Hasonló berendezés a Computer History Museumban