'magyaráz' kategória archívuma.

2000: Kipukkan a dotcom lufi

Ma volt tíz éve, hogy a NASDAQ 5132.52 pontnál tetőzött, ez volt az a pillanat, amikor kifogyott a lendület a kilencvenesek végét meghatározó dotcom-lázból. Innen már csak lefele vezetett az út, a piac összehúzta magát, kiszáradt a kockázatitőke-szökűkút és hosszú évekre szitokszóvá, de legalábbis gúnyolódás tárgyává vált a „dotcom cég” kifejezés és minden, ami a jelenséghez tartozott.

Az évforduló alkalmából remek retrospektív cikket állított össze a lufi felfújásában annó jelentős szerepet játszó Wired, s még úgy is, hogy igyekszik mosdatni a szerecsent, hogy egy csomó akkor felmerült ötlet simán koraszülött volt, elképesztő visszaolvasni, hogy mennyire naívak és technooptimisták voltak a startup-alapítók, de a befektetők méginkább. Azok a cégek túlélték, amikben valódi érték volt, amikben viszont csak egy vicces név, Aeron székekben és babzsákokban, ingyenmenzán élő fejlesztők, nagy álmok és —ha egyáltalán létrejött valami— szándékosan veszteséges szolgáltatás, nyom nélkül tűntek el a süllyesztőben.

Apropó, emlékeztet a fenti leírás valamire?

Ezek után szerintem kicsit legalábbis vicces, hogy pont ma van Budapesten az ingatlanválságban kipukkant webkettes lufi utolsó morzsáiban még hinni akaró üzletemberek konferenciája, a Barcamp. (Az elnevezés és a szervezés közötti feloldhatatlan feszültség már egy egészen másik mese, pedig jellemző a helyi szcénára).

2001 - ez itt a gép, nem harap

A számítógép nem egy rettegnivaló szörny, amellyel csak kínaiul lehet kommunkálni, ami kizárólag fohászkodásra és szitkozódásra működik. Dehogyis. Csupán egy gép a sok közül, amelyik pontosan azt csinálja, amit mondunk neki.

Kezdetben volt a magyar internet, és a nem geekeknek nem volt rajta sok minden. Meg aztán ijesztő is volt, idegen, tanulást igénylő valami. A Matáv először tartalmat kezdett el gyártani, így jött létre a Matáv Tartalom Projekt eredményeként az Origo.

A lap valamikor 2001 táján döntött úgy, hogy mellékletet készít a frissen számítógépet vásárlóknak és az internetre felmerészkedőknek. A tanulni vágyók két vezetőt is kaptak: Stohl Buci és Mézes Csaba kalauzolta végig őket a PC részein, a netre kapcsolódáshoz szükséges összetevőkön, és a net használatán. Már lehetett kapni Windows XP-t, de menő böngésző az Internet Explorer 5.5 volt. A szélessáv már kulcsszó volt, sőt rebesgették azt is, hogy jön a 3G-s mobilnet, de a biztonság kedvéért minden magyarázat azzal kezdődik, hogy ’ez itt a gép, nem harap’. Akkora kordokumentum, hogy megszólal.

  • [origo] Kezdőknek - számítástechnikai és internetes lecket Stohl Bucival és Mézes Csabával.

Halló, küldeném a biteket!

Jason Scott töltötte fel a Vimeójára az idei Defcon egyik informatikatörténeti előadását. A phreakmonkes és dr. kaos urak tartotta bemutató során egy időszámításunk előtti akusztikus modemet keltenek életre. A kütyüt 1964-ben építették a Livermore Data Systemsnél, és kis hackerkedés után még most 2009-ben is fel lehet használni jelek küldésére, csak ember kell, aki kimazsolázza a tartalmat a zajból.

A páros előadása különösen azért érdekes, mert a modemek és a távközlés történelmét is tárgyalja. Erről meg olyan téma, amiről az indokoltnál sokkal kevesebbet van szó, lehet például arra tippelni, hogy mekkora feladat volt összeszögelni az internetet.

MOBIL-LEMTAN

A lenti mobilos etiketthez, ha egy mód van, egy szó kommentárt sem fűznénk. Az eredeti, 1999-ből származó verziója még megtekinthető a Wayback Machine-on, a CyberCulture.hu-ra archiválási céllal került fel.

Tisztelt Mobiltelefon-használó!

A mobiltelefonok elõnyei nyilvánvalóak: gyorsaság és kapcsolattartás, folyamatos elérhetõség, üzenetrögzítés, küldés. A mobil a társadalmi és üzleti érintkezés eszköze: emberi kapcsolat.

Az emberi kapcsolatok szokásokon alapulnak, melyeket az elfogadott társadalmi normák szabályoznak. A jó ízlés: egyezmény, melyet az adott társadalom fogad el. Láthatatlan törvénykönyv, mely eddig éppen az új technológiák kapcsán nem szilárdulhatott meg a társadalomban.

Az Internet már kialakított bizonyos önkéntes szabályrendszert. A NETIKETT, a hálózat etikettje valóságos jelbeszéd, amelyben még a mosolynak, a haragnak és a kételynek is egyezményes jele született.

A mobiltelefon használói sürgették, hogy ideje kialakítani a mobil illemtanát, mert nem szívesen vállalják, hogy „bunkófón” felhasználóként illessék õket. Így született meg a MOBIL-LEMTAN, a NETIKETT mintájára.

A MOBIL-LEMTAN igazából WESTIKETT. Mozaikszó, a WESTEL és az ETIKETT összevonásából. Nem szabályrendszer ez, csupán ajánlás, mely a mobiltelefonálás hasznán túl annak rangját adja meg. A mobiltelefonálás nemesi címere: a WESTIKETT.

A WESTIKETT Tízparancsolata

  1. A mobiltelefon egy világhálózat tagjává avatja használóját. A közlés új világrendjének lovagja szerény és nem hivalkodó. Jelvényét, a mobiltelefont ezért rendeltetésszerûen használja: zsebben, övcsipeszen vagy derékszíjon hordja készülékét. Mindenképpen kerüli, hogy másokat irritáljon.
  2. A mobiltelefon használója mindig elérhetõ: közvetlen beszélgetéssel vagy hang- és írott üzenettel. Õ maga azonban õrködik a mások nyugalmán. A WESTIKETT figyelembe veszi a mások elérhetõségét. Reggel kilenc és este kilenc között hanghívást, máskor a kapcsolattartás egyéb szolgáltatásait: az üzenetrögzítést és -küldést, az elektronikus levelezést ajánlja.
  3. A világhálózat polgára a WESTIKETT szerint nevesíti hívását s bemutatkozik. Megkérdezi, alkalmas-e a hely és az idõpont a hívásra.
  4. Ezzel arra ösztönzi a hívott felet, hogy az is bemutatkozzék. Fogadja el a WESTIKETT ajánlását s így tisztázzák, a MOBILTELEFÓNIA szabályai szerint, alkalmas-e a hely s az idõ a közlésre. A közlés: a hírcsere ajánlata. Éppoly körültekintõen kell eljárnunk, mint bármely közlés és kötés kezdeményezésekor.
  5. A WESTIKETT a társadalmi tapintat ajánlása. Társaságban csak akkor kezdeményezzünk és fogadjunk hívást, ha megbizonyosodtunk arról, hogy másokat nem zavarunk. A közlés diszkréciója: WESTIKETT.
  6. A közlés tartalma is kívánhat diszkréciót. A WESTIKETT kíméli mások érzékenységét, jó ízléssel különbözteti meg a közösségre tartozó és a magánélet körébe tartozó közleményeket. A WESTIKETT abból az általános társadalmi parancsból indul ki, hogy egyének és csoportok érzékenységét kíméli, elismeri a magánérdek és a közjó egyeztetésének szükségét. A mobiltelefon mozgóképessége lehetõvé teszi, hogy elvonuljunk, ha másra nézve közlendõnk sértõ, vagy nem tartozik rá.
  7. A világhálózat nem teremt mindenütt egyenlõ vételi lehetõségeket. A MOBIL-LEMTAN önkéntes híve, MOBILTELEFÓNIA polgára türelmes. Megkeresi a jobb vételi lehetõségeket.
  8. Gépkocsiban a WESTIKETT jó szóval ajánlja a kihangosítót, vagy a rögzíthetõ tartót. Nemcsak azért, mert ezek nélkül a mobiltelefon használata balesetveszélyes. A mobiltelefon használata is figyelmet követel, miként a gépkocsivezetés. A WESTIKETT mindkettõt megkönnyíti.
  9. A WESTIKETT az idõ jobb kihasználását sugallja. A sürgõsség józan megítélését. A MOBIL-LEMTAN értekezleten, megbeszélések közben a GSM Táviratot ajánlja, a csendes és gyors közlés eszközét. A WESTIKETT a figyelem és a közlés önkéntes törvénykönyve, a jóízlést társítja a hatékonysággal. Testvér-erényeket kovácsol a szükségbõl.
  10. Ne zavarj senkit, hogy téged se zavarjanak. A WESTIKETT elfogadásával légy a MOBIL-LEMTAN híve, MOBILTELEFÓNIA világpolgára, a mobiltelefon lovagja.

A WESTIKETT tiltásai

Ahol a WESTIKETT NEM AJÁNLJA a mobiltelefon használatát:

  • Temetésen, egyházi szertartáson, mert mások érzékenységét sértheti a mobiltelefon használata.
  • Kórházban, más egészségügyi intézményben, mert a betegek pihenését, a kórházi gyógyító munkát zavarhatja a mobiltelefon használata (kivéve, ha a társalgóban vagyunk, vagy elõzetesen engedélyt kértünk rá).
  • Színházban, moziban; általában kulturális rendezvényeken, mert megzavarhatjuk mások szórakozását.
  • Konferenciákon, mert a közönséget nem kényszeríthetjük a mi közlendõnk kéretlen meghallgatására.
  • Étteremben, hiszen az intézménynek nem a telefonálás a rendeltetésszerû használata. Ha mégis fontos hívásra várunk, állítsuk a telefont néma üzemmódba. A beszélgetést egy csendes, félreesõ sarokban folytassuk, miután ebéd-, illetve vacsora-partnereinktõl udvariasan elnézést kértünk.

Mit ajánl a WESTIKETT, ha a beérkezõ hívásokat nem tudjuk fogadni?

Az idõben kikapcsolt mobiltelefon a WESTIKETT elõzékenysége. Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nem áll módunkban válaszolni a beérkezõ hívásokra. Ilyenkor mindig kapcsoljuk ki idõben a telefonunkat. Ebben az esetben udvariatlanságnak számít ugyanis, ha a készüléket egyszerûen csak akkor kapcsoljuk ki, amikor az meglepetésszerûen csörögni kezd. Ilyenkor használjuk inkább a Hangpostást, s üzeneteinket késõbb, megfelelõ idõpontban hallgassuk meg.

A Hangpostás WESTIKETT-je

Bejelentkezõ szövegünk rövid, megnyerõ legyen. A nevünkkel azonosítsuk magunkat, s a hívószámunkkal. A visszahívás ígérete a MOBIL-LEMTAN követelménye, teljesítése a WESTIKETT ajánlása.

Üzenethagyáskor mi beszélünk a Hangpostással. Ne feledjük el a nevünk és a hívószámunk bemondását. A tömör, pontos és egyértelmû üzenet a WESTIKETT további ajánlása - gyorsítja a kapcsolattartást, hasznosítja az idõt üzenet hagyására.

A WESTIKETT ajánlások gyûjteménye, melynek önkéntes vállalása a szolgáltatás emberi minõségét biztosítja. Az udvariasság és mértéktartás a kapcsolattartás színvonalát emelheti, a mobiltelefonálás rangját és hasznát egyaránt elõsegíti. A WESTEL 900 partnernek tekinti elõfizetõit. A WESTIKETT közös nyelve megszilárdítja a partnerkapcsolatot.

Vállalja velünk a WESTIKETT ajánlásait, a MOBIL-LEMTAN rendjét!

Köszönettel:
Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt.

Micro Men

alexander-armstrong-micro-001

Meglepően hiányosak ismereteink a brit mikroszámítógép-forradalomról, azon túl, hogy we bought it to help with your homework, meg hogy a BBC támogatásával egészen korán és hatalmas hévvel vágtak bele a számítógépes ismeretek univerzalizálásába. Amire átcsorgott hozzánk a határon egy pár ZX Spectrum, odaát már rég kipukkant a kezdeti lelkesedés lufija.

Ezért is különösen érdekes a nemrégiben bemutatott Micro Men c. BBC-s tévéfilm, ami a két korabeli rivális, (Sir) Clive Sinclair és az Acorn vezetője, Chris Curry vetélkedését mutatja be. A film ráadásul amellett, hogy remek forrás, egészen kellemesen gunyoros is, meg se próbál hősöket faragni az azóta lovaggá ütött, majd a valóságtól egyre inkább eltávolodott Sir Clive-ból, a szépen csendben hátsófiókba süllyesztett az azóta kártyaleolvasókkal foglalkozó Chris Curryből, illetve az egész szituációból, ahogy egy gyakorlatilag hiúságon alapuló személyes konfliktuson bukott meg a brit számítógépipar. For want of a nail…

A Micro Men a Sinclair Radionics zuhanórepülésekor kapcsolódik a történetbe, amikor az egyre inkább meg nem értett zseni, Clive megbízza tanítványát és jobbkezét, Curryt, hogy egy addig zsebben tartott spinoffvállalatot készítsen elő mentőcsónaknak arra az esetre, ha a Radionics teljesen csődbemenne ésvagy az állam teljesen kitúrná Clive-ot. Curry számítógépkit fejlesztésébe kezd az új cégben, majd miután Clive látványosan nem hisz a termékben, inkább kilép és saját vállalatot indít osztrák technológus barátjával. Ebből lesz az Acorn, ami bár fiatal, dinamikus és főleg agilis, a Sinclair-nek mégis előbb sikerül piacra dobnia a számítógépét, amiről közben rájöttek, hogy mégiscsak jó ötlet volt. Innen kezdve vérre megy a harc, egymást próbálják jobb és olcsóbb gépekkel sarokba-, illetve a piacról leszorítani.

A legnagyobb csatájukat a BBC Computer Literacy tenderéért vívják meg: a győztes gép lesz a BBC programjának középpontja, amin minden középiskolában tanítani fognak és minden a gyereke jövőéért aggódó szülő meg fog majd venni csemetéjének. A tendert orrhossznyi előnnyel végül az Acorn nyeri, belőle lesz a BBC Micro (amire írják aztán az Elite-et).

De nem csak az Elite születik ekkor:

Jet Set Willy! Sabre Wulf!
Lords of Midnight! Underwurlde!
Dark Star, Transam, Ant Attack!
and of course, Manic Miner
The Hobbit and Knight Lore and Elite

Sir Clive nagy bánatára a találmányait szinte csak játékra használják, semmi komolyra és hasznosra, bárhogy is pozícionálja. Ráadásul a sokkal ambíciózusabb projektjét, az elektromos autót, mindenki csak kiröhögi — még akkor is, amikor már úgy-ahogy elkészült. A Segway-hez hasonlóan a kudarcot és a kuriózumot egyenlő arányban keverő járgányon a film tanulsága érkezik: ha Sir Clive kicsit engedett volna a valóságtól elrugaszkodó fejlesztéseiből és hallgatott volna az őt körülvevő mérnökökre, a Silicon Fen a mai napig kulcsszereplője lehetne a számítógépiparnak. Így viszont maradtunk egy szerencsétlen, alig húsz km/h-val közlekedő elektromos papuccsal, amíg a Microsoft és a PC-gyártók elhúztak a belső sávban.

c5-430

For the purposes of the narrative, írják rögtön a film elején, some scenes have been invented. Egyelőre nem sikerült rajtakapni, hol is csalnak, a legvalószerűtlenebbül hangzó jelenet mindenesetre megtörtént: Sir Clive valóban összeverekedett Curryvel egy kocsmában az Acorn Sinclairt alázó reklámkampánya miatt.

Sente, ami legyőzte az Atarit

1982 jó év volt a Nolan Bushnellre, ez például kiderüli a fenti interjúból. Egy évvel később már nem lenne ennyire kiegyensúlyozott, 83-ban már elkezdett összezuhanni a videojáték-piac. A rend csak a Nintendo Entertainment System sikerével állt helyre, de addig el kellett telnie pár évnek.

A lazán csak inventor extraordinaire-ként bemutatott Bushnell mesél az első játékáról, a Spacewar!-klón, Computer Space-ről, ami a játékosok többségének túl bonyolult volt. Megtudjuk, hogy a céget ketten alapították, fejenként 250 dollárt beletéve.

Azt is megkérdezik Bushelltől, hogy mit válaszol azokra a véleményekre, amik szerint a videojátékok károsak a gyerekekre. (Szó esik a videojátékok előtt álló, nagyobb összegeket bedobáló gyerekekről is.) Az Atari atyja szerint a magyarázat a jövőtől, az ismeretlentől való félelem. Bushnell szerint a játékok által komoly számítógépes tudást lehet szerezni, meg lehet tanulni például programozni.

Egészen klasszikus, azóta ezerszer hallott kérdések és válaszok várják a nézőket a videóban. A végén szerencsére visszabillen Bushnell tervei felé a beszélgetés, szó esik például arról a jövőről, amiben utazás helyett egy távoli városban kibérelt robot szemeivel néznénk szét.

Ha már címnek átvettük Bushnell szóviccét, el is magyarázom. Az Atari neve a góból származik, azt az állást hívják így, amikor egy kőnek, kőcsoportnak csak egy élete van. Ilyenkor ha a gazdája nem védi meg valahogyan, a következő körben bekeríthető és levehető az a csoport. A sente ezzel szemben az, aki támad, akinél a kezdeményezés van. Bushnellnek volt később, 1984-ben Sente nevű cége, ám az nem lett olyan híres, mint az Atari.

„UNIX rendszer. Ezt ismerem.”

Ismerős, ugye? Egy pár igazi profin kívül az összes geek évekig nevetett a Jurassic Park jellegzetes számítógépes jelenetén, ahol a fenti mondatok elsütése után Lex egy 3D-s felületen navigálva kereste az ajtózáró parancsot. Mert ilyen ugye nincsen? De volt.

A Lex által használt program a File System Navigator, és az SGI - amivel egyébként is tele van a film - IRIX nevű UNIX rendszerén fut. Siliconbunny oldaláról, ahonnan a lentebbi képet is loptam, még egy ELF binárist is le lehet tölteni, ha valakinek van kéznél 5.3-as vagy újabb rendszere.

fsn

Az FSN egyébként arra is bizonyíték, hogy mindent kitaláltak már ezerszer, például a Bumptop is csak beáll egy hosszú sor végére.

Buttás Levente: Számítógépes underground folyóiratok (a diskmag)

A lent közölt írás Buttás Levente szakdolgozatának egy munkaváltozata, amit a végső változat elkészültéig rakunk ki, lapátolós animáltgif kresztábla, under construction. Mindenesetre már most köszönjük a szerzőnek a remek forrást..

pdf változat

Bevezetés

Van egy olyan, az informatikával szoros kapcsolatban álló szociológiai jelenség, amelyet tudományos keretek között eddig meglehetősen kevesen vizsgáltak: ez a számítógépes underground hirtelen felvirágzása a 80-as évek elején, ami kisebb- nagyobb változásokkal azóta is tart. Ez az underground viszonylag gyorsan, már a 80-as évek végére elég határozottan tagolódott, legelőször is illegális és legális részre osztódva, és ekkorra már jelentős produktivitást tudhatott magáénak, aminek hajtómotorja egy meglehetősen fiatal, jellemzően középiskolás-egyetemista korú réteg volt, ugyanis kialakult, különvált a legális underground egy jellemző formája, az úgynevezett demóscene. Ennek a szubkultúrának létrejött egy sajátos önkifejezési, kommunikációs módja, illetve az ezt biztosító sajátos kiadványtípusa, melynek evolúciója és virágzása az ezredfordulóig lényegében véget is ért. Ez az egyedülálló forma az, amit a scene csak diskmag-nek hív. Mivel magam is a nyolcvanas évek közepe, általános iskolás korom óta foglalkozom számítógépekkel és szemlélője, néha aktív résztvevője is voltam ennek a szubkultúrának, régóta foglalkoztatnak a fent leírt sajátosságok kialakulásának okai, a fejlődés folyamata, és mindenekelőtt maguk az alkotások, amelyek – mondhatni máig érezhetően – hatottak világlátásomra, a technikához és a kommunikációhoz való viszonyomra.

A kutatásaim során eddig nem igazán találkoztam olyan munkával, amely a diskmag-ek jellegzetességeit, történetét, hatását próbálta volna meg feltárni és közzé tenni, ezért is érlelődött bennem már jó ideje a gondolat, hogy ennek magam vágok neki. Az anyag gyűjtése és rendszerezés során végül annyi információt halmoztam fel, hogy jelen dolgozat megírásakor leginkább azt kellett meghatároznom, mi az, amit ki kell hagynom. A terjedelmi korlátok sok nehéz döntés elé állítottak, de vigasztal az a tudat, hogy a munkát folytathatom, hiszen egyre inkább érzem, csupán egy nagy út elején járok. Jelen dolgozat bevezetést ad e különös világba, és megpróbálja bemutatni egy, a témába tartozó, sajátos és meghatározó magyar kiadvány történetét is.

’Buttás Levente: Számítógépes underground folyóiratok (a diskmag)’ tovább…

A Cypherpunk’s Manifesto

Privacy is necessary for an open society in the electronic age. Privacy is not secrecy. A private matter is something one doesn’t want the whole world to know, but a secret matter is something one doesn’t want anybody to know. Privacy is the power to selectively reveal oneself to the world.

If two parties have some sort of dealings, then each has a memory of their interaction. Each party can speak about their own memory of this; how could anyone prevent it? One could pass laws against it, but the freedom of speech, even more than privacy, is fundamental to an open society; we seek not to restrict any speech at all. If many parties speak together in the same forum, each can speak to all the others and aggregate together knowledge about individuals and other parties. The power of electronic communications has enabled such group speech, and it will not go away merely because we might want it to.

Since we desire privacy, we must ensure that each party to a transaction have knowledge only of that which is directly necessary for that transaction. Since any information can be spoken of, we must ensure that we reveal as little as possible. In most cases personal identity is not salient. When I purchase a magazine at a store and hand cash to the clerk, there is no need to know who I am. When I ask my electronic mail provider to send and receive messages, my provider need not know to whom I am speaking or what I am saying or what others are saying to me; my provider only need know how to get the message there and how much I owe them in fees. When my identity is revealed by the underlying mechanism of the transaction, I have no privacy. I cannot here selectively reveal myself; I must always reveal myself.

Therefore, privacy in an open society requires anonymous transaction systems. Until now, cash has been the primary such system. An anonymous transaction system is not a secret transaction system. An anonymous system empowers individuals to reveal their identity when desired and only when desired; this is the essence of privacy.

Privacy in an open society also requires cryptography. If I say something, I want it heard only by those for whom I intend it. If the content of my speech is available to the world, I have no privacy. To encrypt is to indicate the desire for privacy, and to encrypt with weak cryptography is to indicate not too much desire for privacy. Furthermore, to reveal one’s identity with assurance when the default is anonymity requires the cryptographic signature.

We cannot expect governments, corporations, or other large, faceless organizations to grant us privacy out of their beneficence. It is to their advantage to speak of us, and we should expect that they will speak. To try to prevent their speech is to fight against the realities of information. Information does not just want to be free, it longs to be free. Information expands to fill the available storage space. Information is Rumor’s younger, stronger cousin; Information is fleeter of foot, has more eyes, knows more, and understands less than Rumor.

We must defend our own privacy if we expect to have any. We must come together and create systems which allow anonymous transactions to take place. People have been defending their own privacy for centuries with whispers, darkness, envelopes, closed doors, secret handshakes, and couriers. The technologies of the past did not allow for strong privacy, but electronic technologies do.

We the Cypherpunks are dedicated to building anonymous systems. We are defending our privacy with cryptography, with anonymous mail forwarding systems, with digital signatures, and with electronic money.

Cypherpunks write code. We know that someone has to write software to defend privacy, and since we can’t get privacy unless we all do, we’re going to write it. We publish our code so that our fellow Cypherpunks may practice and play with it. Our code is free for all to use, worldwide. We don’t much care if you don’t approve of the software we write. We know that software can’t be destroyed and that a widely dispersed system can’t be shut down.

Cypherpunks deplore regulations on cryptography, for encryption is fundamentally a private act. The act of encryption, in fact, removes information from the public realm. Even laws against cryptography reach only so far as a nation’s border and the arm of its violence. Cryptography will ineluctably spread over the whole globe, and with it the anonymous transactions systems that it makes possible.

For privacy to be widespread it must be part of a social contract. People must come and together deploy these systems for the common good. Privacy only extends so far as the cooperation of one’s fellows in society. We the Cypherpunks seek your questions and your concerns and hope we may engage you so that we do not deceive ourselves. We will not, however, be moved out of our course because some may disagree with our goals.

The Cypherpunks are actively engaged in making the networks safer for privacy. Let us proceed together apace.

Onward.


Eric Hughes kiáltványa körülbelül egy évvel a cypherpunks csapat első találkozója után született. Bár a szöveg nem kezdődik olyan erősen, mint May „kísértet járja be Európát” parafrázisa, de nagy igényeket és nagy ígéreteket ír le. Megjelenése után sokan felkapták a kiáltványt, rivaldafénybe állítva a csoportot. Például a kiáltvány 1993-as megjelenését követően születtek a Wired, a Village Voice és a Whole Earth Review-ban a cypherpunkokról szóló cikkei. Az erős szöveg választ is provokált, Bram Cohenét, a Bittorrent atyjáét hamarosan ki is rakjuk.

Adott pillanatban jó ötletnek tűnt: cypherpunkok

A cypherpunkok a kedvenc csoportom a kilencvenes évekből. Főleg azért, mert képes vagyok eltekinteni attól, hogy a kriptoanarchista jövőben bárki vehetne magának a vaterán bérgyilkost. Vagy legalábbis a csoport leghangosabb tagját, Timonthy C. May-t nem zavarná, ha vehetne, valamelyik fiókjában talán még a kód is megvan egy gyilkosbérlő szolgáltatáshoz.

A kilencvenes évek elején minden adott volt ahhoz, hogy beszédtéma legyen a polgári használatú titkosítás, a polgári szabadságjogok és az, hogy mennyire kell szabadjára engedni a rendőröket és a titkosszolgákat. Pont kilencvenben lezajlott az Operation Sundevil, aminek keretében megpróbáltak egy csapat hackert begyűjteni egy ellopott AT&T dokumentum miatt. A razziára válaszul megszületett az Electronic Frontier Foundation, a visszanézve nagy csinnadrattával előadott kisszerű eseményeket pedig megírta Bruce Sterling a Hacker Crackdownban.

A kilencvenes évek elején született meg a katonai erősségű brutálisan erős, értelmes idő alatt feltörhetetlen titkosítást kínáló Pretty Good Privacy is. A szoftver hamarosan megtalálta az útját az Egyesült Államokon kívülre, a program alkotója ellen pedig vizsgálat indult, mert a 40 bitnél hosszabb kulcsot használó rejtjelek exporttilalom alá estek. Így vetült Philip Zimmermannra a fegyverkereskedelem gyanúja.

clipperchip

Clipper chip (fotó: Matt Blaze)

És persze a kilencvenes évek elején támadt az NSA-nek az a remek ötlete, hogy biztonságos, lehallgatástól védett telefont ad az amerikai állampolgárok kezébe. A Clipper chippel felszerelt készülékek tulajdonosai annak biztos tudatában beszélhették meg ügyeiket, hogy kizárólag az NSA tud belehallgatni a társalgásba. A kulcs letéten (key escrow) alapuló megoldás természetesen nem tetszett a szakembereknek, gyorsan ki is derítették, hogy a clipperes titkosítás viszonylag egyszerűen törhető.

Az elérhető erős titkosításra épülő új világban hívők a Cypherpunks - illetve részben a Codepunks - levelezőlistán gyülekeztek. Felkerültek a Wired magazin második számának borítójára, a csoportról Steven Levy írta a cikket. Pár héttel később szerepeltek a Village Voice-ban és a Whole Earth Review-ben is. A szekér elindult.

A Clipper mellett ezer téma foglalkoztatta a csoport tagjait. Volt szó lenyomozhatatlan, a fizikai mivoltában létező pénz minden hasznos tulajdonságával rendelkező, erős titkosítással létrehozott fizetőeszközökről, adatkikötőkről, orgyilkos piacokról, adóelkerülésről, kemény matematikai problémákról és azok elegáns programozásbeli megoldásairól. A végtelen flameháborúk közepette egy olyan világ készült, ami sosem köszöntött be, amit ma legjobban talán Stephenson A nagy Simoleon botrány novellája alapján lehet elképzelni.

Aztán a Clipper elbukott, a vizsgálat befejeztével Zimmermann piacra lépett a PGP-vel, és - ahogy Clay Shirky írja 2003-as visszatekintő cikkében - a kormány rájött, hogy az emberek igazából nem akarják titkosítani a beszélgetéseiket. Ezzel nagyjából vége is volt a dalnak. Az évtized szólhatott volna a privacy-ről, de nem tette. Az ezerféle makacs emberből összeálló lista egészen sokáig húzta, a birkatürelmű John Gilmore-nak 1997-ben lett elege belőlük, ekkor hagyott fel a Cypherpunks lista hosztolásával, ám a továbbköltöző csapat még évekig levelezgetett. 2001-ből még lehet találni CP levelezést, de az már tényleg csak az árnya volt az eredeti listának.

A csoport nézeteit a May által szerkesztett Cyphernomicon foglalja össze legjobban. A dokumentum brutálisan hosszú, sima formázás nélküli szövegben is több mint egy megabájt - az Ulysses másfél, Joyce nyert - cserébe bődületesen redundáns is. Beleolvasni viszont mindenképpen ajánlott. A kevéssé tágtűrésű olvasók a True nyms and crypto anarchy című sokkal rövidebb May írással próbálkozhatnak.

Újságkivágás-gyűjtemény

Linkek