Ha egy szóval kell jellemeznünk Adam Curtis új dokumentumfilmjét, az All Watched Over By Machines Of Loving Grace-t, akkor az az ellentmondásos lenne. Bárhol jelenik meg cikk, trailer videó, bármi róla vita alakul ki alatta. Ráadásul nem is rossz viták, még a YouTube-ra feltöltött ajánló alatt is olvasható, izgalmas beszélgetés van, ami igazán nagy szó.

A film a világ menedzserizálódásáról, Ayn Rand műveinek a világgazdaságra gyakorolt hatásáról, a digitális elit szellemi alapjait adó ellenkultúráról, a kommunák haláláról, Bucky Fullerről, Diane Fossey-ról, az önző génekről és a szakszerűtlenül használt biológiai terminusokról szól. Curtis azt próbálja meg elmondani, miért gondol magára gépként a ma embere, és hogyan lett a környezetét megváltoztató emberiségből egy imaginárius egyensúlyt őrző emberiség. Minden ponton nem lehet vele egyetérteni, viszont gondolkodnivalót ad.

Curtis markáns stílusával üdítően más szemszögből mutatja a technologizált jelent, a szokásos határtalan technooptimizmus helyett megpróbál a felszínen túl is összefüggéseket keresni. Persze ezzel gyakran átesik a ló túloldalára, szinte már az összeesküvéselméletek határát súrolva, de a túlságosan lekerekített, félelmetes és szörnyű története még sokszoros higításban is ütős és gondolatébresztő.

A Cyberculture természetesen az IT elit és az ellenkultúra kapcsolata miatt ajánlja a háromrészes sorozatot, erről a témáról nem lehet eleget beszélni. A filmek megnézhetőek a Thoughtmaybe oldalon vagy letölthetőek az Archive.org-ról.

Németh Ádám, akinek a kandallópárkánya - ha lesz egyszer - egészen biztosan neves informatikusokat ábrázoló akciófigurákkal lesz tele, hívta fel a figyelmünket a UC.tv Claude Shannon emlékvideójára. Mivel a beillesztett multimédiát előbb-utóbb úgyis megeszi a bitrozsda, lentebb Ádám azt is kifejti, miért bújtunk ki mindnyájan Shannon köpönyegéből.

Shannon volt az az ember, aki rájött arra, hogy a világ digitalizálható. Rájött arra, hogy a világ hogyan osztható nullákra és egyesekre; hogy a képben, a videóban, a hangban, a szagban, abban, ahogy elmeséljük a történeteinket, a lepkében, a fában, a virágban mi a közös: a bit.

Elkészítette azt a kommunikációs modellt, ami egyrészt bekerült az általános iskolás hatodik osztályos nyelvtankönyvbe, másreszt előrevetítette az internet, de inkább a mobiltelefon-hálózatok és banki rendszerek létrejöttét. (Igazából a titkosításokban és a vonalzaj szűréseben segítenek.)

Ő jött rá arra, hogy a telefonközpontokban használt áramkörok hogyan feleltethetőek meg a száz evvel korabban élt Boole halmazelméletének, ily módon a krumpliábrakat egyrészt gépre vive, másreszt kitalálva az ÉS- és a VAGY-kaput, ami a digitális számítástechnika, sőt, elektronika alapja. Ebből fraktálszerűen gyűrűzött ki a digitális, majd a hálózati kor. Az, hogy minden információ letárolható, az hozzállást változtathat meg.

Igazából Dijsktra kezdte el kapisgálni, hogy dolgokat osztályozunk, és végül Booch tette lehetővé, hogy bármi elé - legyen az program, kütyü, cég, kémiai vagy fizikai reakció, biológiai folyamat, társas, emberi kapcsolat - odaállva el tudom kezdeni elemezni. De ehhez előtte kell a bit. Kell tudnom, hogy a dolgok a legvégen valaminek a jelenlétével vagy épp hiányaval leképezhetőek.

Kötelező mentegetőzés: szerencsés ember vagyok, időnként összemosódik a munkám és a hobbim, így születnek az olyan cikkek, amik - ha origósan fogalmazva is - a blogon is érdekes témákkal foglalkoznak. Az ilyeneket időnként át is fogom menteni ide.

A science fiction szerzők sok mindent ígértek már az embereknek, amiből aztán semmi nem lett. Például a repülő autók elterjedése sem vált be, pedig ha valami, hát ez tehermentesítené a közlekedési dugóktól sújtott városokat. A virtuális valóság volt az utóbbi harminc év egyik ilyen beváltatlan ígérete. Regények, filmek, számítógépes játékok szóltak arról, hogy a szereplők adatkesztyűt és virtuális valóság sisakot húzva egy számítógépek által generált világokban kalandoztak.

A virtuális világok jelentette újdonságra először az Egyesült Államok hadserege csapott le, hadműveleti területek és bevetési helyszínek gyorsan bejárható skicceit várták az elképzeléstől. Az első beruházásuk Aspen város részletes, érintőképernyőn navigálható videós térképe volt. A térkép egyaránt bejárható volt a készítők által rögzített több órás felvételen, illetve animált térképen is.

Aspen Moviemap

Később a hadsereg kísérletezni kezdett hagyományosabb értelemben vett játékokkal is. Előbb az Atari játékgépekre kiadott egyszerű vektoros grafikájú Battlezone szimulátorból készítettek oktatóprogramot a Bradley harcjárművekhez. Majd az első személyű lövöldözős (FPS) játékok egyik atyjának tekinthető Doom-hoz készítettek olyan módosítást, amelyben egy raj katonái tanulhatták meg az együttes munkát. A Marine Doom nevet viselő módosítás a mai napig letölhető, és a futtatásához szükséges játék teljes verziója is könnyen beszerezhető, így a taktika iránt érdeklődők kipróbálhatják, mi állt a sereg rendelkezésére a kilencvenes évek elején.

Virtuális harc a Battlezone-nal

Napjainkban a hadsereg legismertebb programja az America’s Army. Az Unreal által használt motorra épített többjátékos lövöldözős játékban a virtuális katonák csapattársaikkal együttműködve támadó és védekező akciókat hajthatnak végre az ellenséges csapat által megszállt helyek ellen. A játék bevetésen kívül is katonás hangulatot áraszt, kimerítő gyakorlópályákat tartalmaz, hogy a virtuális katonák jól megtanulhassák és begyakorolhassák a győzelemhez szükséges képességeket. Ráadásul a játszmák mögött komoly szabályrendszer is húzódik, amely megsértése akár börtönbe is kerülhetnek a digitális harcosok. A Tom Clancy kémregényszerző nevével fémjelzett taktikai játékokra hajazó America’s Army természetesen nem csak szórakoztató céllal jött létre, a sereg virtuális toborzóirodájaként is funkcionál.

Levegőben hadonászva

Míg a hadsereg a virtualitás hasznot hajtó verzióival kísérletezett, az irodalomban és a filmekben szabadon szárnyalt a képzelet. Az 1982-es Tronban a szereplők már folyamatosan egy három dimenziós, számítógép generálta világban mozognak, segédprogramok segítségével motorrá alakulnak és a számítógép belső folyamataival harcolnak a szabadságért. Elég csak az alábbi fénymotor-versenyt ábrázoló videót megnézni ahhoz, hogy képet alkothassunk arról, hogyan nézett ki a szép új jövő a filmesek szerint.

A Tron fénymotorjai 1982-ből

A tudományos-fantasztikus irodalom még tovább ment az álmodozásban, ők olyan világokat képzeltek el, amelyekbe a felhasználók agyát stimulálva lehet bejutni. A hősök drótokkal borított fejjel billentyűzetet nyomogatva vagy a mozgásukat pontosan követő és a számítógép nyelvére lefordító kesztyűben léptek kapcsolatba a hálózattal. A közvetlen agyi kapcsolat elképzelésnek megvolt az a szépsége, hogy teljes, minden irányba korlátlanul bejárható tereket tudtak megálmodni. Az elképzelést a William Gibson, sci-fi szerző novellái alapján készült Johnny Mnemonic filmben lehet talán a legteljesebb formájában megtekinteni. Az ámuldozás után pedig talán helye van a fellélegzésnek is, mert bármennyire szépnek is tűnik az adatfolyamban való úszás, borzalmasan kényelmetlennek tűnik.

Hadonászós navigáció a Johnny Mnemonic-ban

A látványos elképzeléstől a mai napig nem sikerült teljesen elbúcsúzni, bár a szorosan összekötött 3D környezet és hadonászós navigáció már elválni látszik. Az ezredvégen készült Mátrix-ban Neo csupán akkor kezd a kezeivel varázsolni, ha harcra készül, a későbbi Különvélemény-ben pedig csupán a több érintési pontot kezelő felületek jelentek meg. Ez utóbbinak pedig megvan az az előnye, hogy a megépítéséhez szükséges technológia már rendelkezésünkre áll, elég a Kitchen Budapest médialaboratóriumig elsétálni, hogy megnézhessünk egyet. Csupán azt kell kitalálniuk a fejlesztőknek, mire is lehet használni az ilyen kijelzőket, mert minden adatkesztyűs fantázia ellenére egy egérre vannak felkészítve a szoftverek.

Kísérletek a virtuális valósággal

A lényeg a többi ember

A többjátékos internetes szerepjátékok, az interneten keresztül játszható csapatot kívánó taktikai lövöldözős játékok mára bebizonyították, hogy nincsen szükség virtuális kesztyűkre, szemüvegbe szerelt monitorokra ahhoz, hogy egy játék világába beleéljék magukat a felhasználók. A szerepjátékok rávilágítottak arra is, hogy a játékosok még a legmodernebb grafikától is hajlandóak eltekinteni a közös kalandozások kedvéért.

A World of Warcraft fantasy világában készült videókkal tele az internet. Láthatunk olyat, amin a szereplők egy-egy ismert dal dallamára táncolnak, olyat, amin a Baywatch sorozat főcímét játsszák újra valamelyik virtuális tenger partján, és akár olyat is, amiben a „rendeltetésének megfelelően” használják a játékot. Ez utóbbiak közül talán a lent látható videó a leghíresebb, ahol az egyik csapat csendes szerepjátékát, egy tag temetését zavarják meg harcosok. Ebből nemcsak az látszik, hogy az internetből nem a szebb és tökéletesebb világ feletti hely lett, amit húsz évvel ezelőtt vártak, hanem az is, hogy ezeket a világokban ugyanúgy lehet kellemetlenkedni, gorombának lenni, mint az igaziban. Az illúzió megteremtéséhez valójában a többi játékosra van szükség, nem tökéletes grafikára és a tárgyak kézzel való mozgatására.

Temetés a World of Warcraftban

A World of Warcraft-nál is tovább ment a Linden Labs által üzemeltetett Second Life játék. Nincs olyan témája, mint a többi netes szerepjátéknak, nem kalózos, nem orkos, nem science fiction, hagyták, hogy azzá váljon, amit a játékosok csinálnak belőle. Ennek megfelelően a szigorúan felnőttes történésektől kezdve a virtuális koncertekig és előadásokig bármivel lehet találkozni a világot járva. Az általunk választott videóban néhány játékos, a U2inSL együttes tagjai egy U2 koncertet adnak elő az összegyűlt rajongók előtt. Ám nem csupán arra volt példa, hogy a rajongók megformálják kedvenceiket a Second Life világában, művészek is érkeznek néha kipróbálni a kicsi és alapvetően kényelmetlen jövő nyújtotta lehetőségeket. Lawrence Lessig professzor és Suzanne Vega például már megfordultak a játék digitális színpadjain.

U2inSL: koncert a Second Life színpadán

Mégis mi lesz a jövővel?

Azért azoknak sem kell elkeseredniük, akik az évtizedek óta ismert és lassan meg is unt tévére hasonlító kijelzők helyett valami újat várnak. Ha a közvetlenül az agyba, retinára vetítő technológiák még messze is vannak, a három dimenziós képernyők kutatása folyamatosan zajlik. A berendezések egyelőre nagyok, nehezek, rendkívül drágák és képminőségük is hagy maga után némi kívánnivalót, de csak idő kérdése, hogy a húsz éve várt jövő beköltözzön mindenki otthonába. A kutatás állásáról és a használható megoldásokról Forgács Tamás Budapest Newtech Meetup-on tartott előadását ajánljuk az érdeklődő olvasóknak.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Nindendo Wii konzolájával is beköltözött egy kis adag jövő a játékosok otthonába. A billentyűzetes egeres irányítást leváltó gyorsulásérzékelős kontrollerek nagyban hozzájárultak a játékgép sikeréhez, még ha a játékosoknak újra is kellett tanulni majdnem mindent, amit a játékokkal való játszásról tudtak. A Wii irányítójával hadonászó játékos azon túl, hogy rendkívül aktívan részt vesz a játékban - ha nem aktívan teszi, akkor megverik boxban, rosszakat gurít bowlingban, és még a fitneszjáték is kineveti - a környezetét is szórakoztatja, hiszen számítógép előtt ugráló embereket mindig szórakoztató nézni. Részletekben tehát itt a jövő: a berendezések adnak közösségi élményt, képesek három dimenziós megjelenítésre, virtuális valóságot hoznak létre, talán tíz év múlva mindez egy készülékben is elérhető lesz

Szedlák Ádám: Virtuális valóság: beváltatlan ígéretek, [origo] Techbázis, 2008. 04. 20., Creative Commons - BY-NC-ND

Max Burnet 1967-től 1998-ig, lényegében a számítástechnika legfontosabb éveiben, volt a Digital Equipment Corporation ausztáliai igazgatója. Ennek megfelelően a lakása tele van az évek alatt gondosan összegyűjtött műkincsekkel. A fenti képen egy PDP-11-esre akasztott konzolon a zseniális Adventure játék fut. A gyűjtőről a CIO magazin készített képriportot.

Tóth Zoltán írja 1996. augusztusában:

Kirándulás a Net-en: A Terrorista Kézikönyv Az Internetto internetes magazin értesülése szerint az esztergomi Joker élelmiszerboltban történt merényletkísérlet (a ketchupos bomba) ügyében nyomozó Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság … (nyomozói szerint) … a robbanóanyag házilagos elõállításának módszere megtalálható egy olyan iratban, amelyik hozzáférhetõ a nemzetközi számítógépes hálózathon. (idézet a Népszabadság 1996. aug.16-i számából)

Nos, ez a köny a Terrorista Kézikönyv. Letöltheted, ott van, több példányban is, valahol a Hálón…! A pontos helyét hadd ne áruljam el. Ha otthonosan mozogsz a Hálón, akkor pillanatok alatt rátalálsz. Helyük állandóan változik, vagy a rendszergazda vagy a hálózat tulajdonosa – félve a következményektõl – levéteti. Ám van aki elnézi. Ez az Internet szabadsága.

Megtudhatsz mindent a robbanószerekrõl, hajtógázokról és a villanó porokról. Miket érdemes venni egy gyógyszertárban, háztartási boltban vagy akár egy hétköznapi szupermarketben, hogy nagyot durranjon, füstöljön vagy lángoljon. Bombák tucatjainak a receptje van itt aprólékosan leírva: Molotov-koktéltól a hõ-, füst- és tûzbombákon át a villanykörte-, könyv- és telefonbombákig, részletesen kitérve a különbözõ formájú és anyagú tárolóeszközökre is (ketchup-os flakon?). S hogy ezeket fel is lehessen robbantani, különbözõ begyújtó és idõzítõ szerkezetek következnek a mechanikustól a rádióval irányítható eszközökig, egyetemi tankönyvbe illõ alapossággal. S ha valaki nem annyira kreatív, hogy önmaga készítsen robbanószert, az a kézifegyverek tucatjainak leírását tanulmányozhatja.

Szerencsére a Kézikönyvben két fajta bomba nem szerepel – az atom és a nukleáris –, és reméljük, nem is áll a szerzõ szándékában, hogy ez irányban fejlessze tapasztalatait.

Az anyag szerzõjérõl – aki egyébként érthetõen névtelenségbe kíván burkolózni – megtudhatjuk, hogy az USA egyik fõiskoláján készül mérnöknek és már 8 évesen érdekelte a pirotechnika, 12 évesen készítette az elsõ robbanószert, ami épphogy erõsebb volt, mint egy szilveszteri petárda. Késõbb a rakétamodellezés iránt kezdett el érdeklõdni, majd elkészítette az elsõ rakétáját.

A biztonsággal kapcsolatban mindössze pár sorban megjegyzi, hogy “biztonságos robbanószer” nincs, legfeljebb a “kevésbé veszélyes” kifejezést van értelme használni. Emlékezz – folytatja –, hogy mit mondott a kezdõ piromániákus miután felrobbant az elsõ készítménye: “Néz’ má’, nincs kezem!”

Bodoky Tamás összeállítása az iNteRNeTTo-n:

Bomba az Interneten!/

1996. július 29-én ketchupos dobozba rejtett pokolgépet találtak egy esztergomi élelmiszerboltban.

Pokolgépet hatástalanítottak egy esztergomi boltban (Népszabadság, 1996. július 30.)

„Az Esztergom belvárosában lévõ Joker Csemege élelmiszer-áruház egyik tanuló eladója figyelt fel egy ketchuposflakonra, amely „kilógott a sorból”, ferdén állt a többi között. Amikor a helyére akarta igazítani, észrevette, hogy könnyebb a többinél és egy drót lóg ki belõle.”

Egyet a félszáz háztájiban barkácsolt robbanószerkezetbõl, amelyet egy átlagos évben hatástalanítanak a tûzszerészek. Húsz fel is robban.

Jól képzett bombakészítõk (Népszabadság, 1996. augusztus 15.)

„A robbanás elõtt felfedezett és hatástalanított szerkezetek többsége házilagos készítésû szerkezet volt. A tûzszerészek szerint „a magyar bombakészítõk” európai összehasonlításban az átlagnál jobban képzettek kémiából és fizikából.”

Az uborkaszezonnal küszködõ magyar sajtóban az Objektív c. tévémûsornak jutott elõször eszébe összefüggésbe hozni a robbantásokat az Internetrõl letölthetõ bombareceptekkel. Az Objektív hétrôl-hétre felhívja nézôi figyelmét az Interneten leselkedô veszélyekre (terrorizmus, leánykereskedelem, ilyesmi).

„Az Interneten pontos receptet találni” (Objektív, 1996. augusztus 1.)

„Sõt, aki hozzáférhet, az Internet számítógépes hálózaton is elolvashatja, hogy milyen anyagok szükségesek az amatõr bomba készítéséhez. Ugyaninnen sajátíthatók el azok az alapfokú kémiai ismeretek is, amelyek segítségével háztájiban is készíthetõ bomba. „Anarchista szakácskönyv”, „Terroristák kézikönyve”, „A szegény ember James Bond-ja” - csak néhány cím az Internetre ismeretlen kezek által elhelyezett gyakorlati bombakészítési útmutatók közül.(…) Németországban néhány hónapja már lehetetlen hozzáférni a pornográf Internet-állomásokhoz. Joggal vetõdik fel a kérdés: nem lehetne-e Magyarországon is elérni, hogy ne lehessen egy kattintással fellapozni a terroristakézikönyvet.”

terroristák a hálózaton

Az Objektív riportja nyomán a királyi és a bulvársajtó hosszan csámcsogott a témán…

Tiltott írás az Interneten (Blikk, 1996. augusztus 26.)

„Az elõállítás módszere megtalálható a számítógépes hálózaton. Ez a könyv a Terrorista Kézikönyv. Letöltheted, ott van több példányban is. Valahol a Hálón…! Pontos helyét nem árulhatjuk el. Ha valaki otthonosan mozog a hálózaton, rátalál. Helye változik, dugdossák, mert a hálózat tulajdonosa, félve a következményektõl, leveszi. Majd máshol újra megjelenik.”

…és végül a rendõrség is szimatot kapott!

A Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-Fõkapitányság augusztus 8-án kelt, a megyei fõügyész által ellenjegyzett körlevelében felszólította a magyar Internet-szolgáltatókat, hogy az ismeretlen elkövetõ felderítése érdekében adják ki Esztergom és Szentendre körn yéki elõfizetõik nevét és címét a hatóságnak. Az indoklás szerint a robbanóanyagok házilagos elõállításának pontos leírása megtalálható az Interneten.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-Fõkapitányság körlevele a magyar Internet-szolgáltatókhoz

„A rendelkezésre álló adatok szerint a szerkezet, a robbanóanyag házilagos elõállításának pontos leirata megtalálható az INTERNET hálózaton „Rosszaságok nagykönyve” cím alatt.”

gyanús Internet-felhasználó

Az iNteRNeTTo értesülései szerint a kapcsolt és bérelt vonali szolgáltatást is biztosító szolgáltatók közül a DataNet, az Elender, az EuNet, az Internet Hungary és az iSYS is kiadta a kérdéses körzetekben élõ elõfizetõi adatait. A MatávNet csak telefonon kapott rendõrségi megkeresést, így nem adta ki a kért információt. A CompuServe nem nyilatkozott arról, hogy kiadta e az adatokat. Az IBM a hitelkártyás rendszer miatt nem tartja nyilván elõfizetõit név és lakcím szerint. A Hungary Network tartalomszolgál tató nyilvántartott elõfizetõk hiányában, az iNteRNeTTo, az E-Net és több más tartalomszolgáltató a személyiségi jogokra való hivatkozással nem tett eleget a felszólításnak.

Ketchup, bomba, Internet - A szolgáltatók kiadták elõfizetõik adatait a rendõrségnek (Népszabadság, 1996. augusztus 31.)

„Az adatvédelmi szempontból kényes ügy elõzményeihez tartozik, hogy az Objektív címû televíziós mûsor riportjában összefüggésbe hozta az Internetet a merényletkísérlettel, mondván: a bombakészítés receptje hozzáférhetõ a hálózaton.”

Szeptember 2-án hétfõn online interjúval jelentkeztünk a témában. Bánó Andrást, az Objektív fõszerkesztõjét arról faggattuk a hálózaton keresztül, hogyan bukkant rá a hiányzó láncszemre az esztergomi bomba és az Internet között.

online interjú Bánó Andrással

„Nekem nincsenek szakmailag hozzá nem értõ szerkesztõim, én jó televíziós szakemberekkel dolgozom. Nem hiszem, hogy csak számítógépes szakemberek szólhatnak hozzá a számítógépekkel kapcsolatos problémákhoz, hiszen pl. egy vírus nem csak szakemberek életét és munkáját teheti tönkre, hanem egyszerû háziasszonyokét vagy gyerekekét is. Az Objektívnek soha nem célja pánikkeltés, arról nem az Objektív tehet, hogy a rendõrség ilyen akciókra ragadtatja magát.”

Az iNteRNeTTo ajánlja:

A Terroristák Kézikönyve (helyett)

„Persze nem csak idôzített gyújtás lehet, használhatunk akár fényre aktivizálódó vezérlôáramkört is [Király-Ferenczi, Elektronikai repectek I. 2.3 fejezet, Mûszaki Könyvkiadó, Budapest 1988]”

Például az Unabomber

„Tizenhét év alatt összesen tizenhat robbantás, három halott, huszonkét sebesült, egy harmincötezer szavas esszé a Washington Post hasábjain és egymillió dollár fejpénz az ablakban: a technokrata elitet gondosan cizellált kézmûves bombáival és terjedelmes anarchista kiáltványával sokkoló szociopata robbant, például ha nem publikálják az ipari társadalomról alkotott lesújtó véleményét.”

Ja és akkor már: * Terrorista kézikönyv, érdekes kis yippie olvasmány.

Valamiért a Prae magazin volt az a folyóirat, ahol teljesen jó kiberkultúrával foglalkozó forrásszövegek jelentek meg az ezredfordulón. Gibson profil, a klasszikus ’a szleng a torontói bringásfutároktól származik’ interjú, Timothy Leary cikk, meg persze jónéhány posztmodern irodalmi tanulmány.

Szintén valamiért a magazin fennállásának X éve alatt folyamatosan a teljesen használhatatlan és a rendkívül nehezen használható honlapok között ingázott. Elég csak megnézni a digitalizált számokat borítóstul mindenestül. Talán a mostani archívum kicsit kevéssé rossz.

Ajánlott számok:

• 1999 1-2 Scif-fi
• 2001 1-2 Cyberpunk
• (és nem sokkal ezután megszűnik a digitális archívum, csak)

Forrásszövegek:

• Larry McCaffery interjúja William Gibsonnal
• Timothy Leary írása a cyberpunkokról

Régen, amikor a Boing Boing is papíron jelent meg, volt egy fényes papírra nyomott, csillogó szemű kiberkultúra-hívő magazin a Mondo 2000. Kiadtak tizenhét számot, két kötetet: A User’s Guide to the New Millenium illetve a The Real Cyberpunk Fakebook címmel, ezek bármelyike képes pusztán a kinézetével sokkolni a mai felhasználót.

A lap történetének boncolgatása helyett Mondo 2000 linkgyűjtemény ajánlunk.

• Dike Blair interjúja R U Sirius-szel, a magazin főszerkesztőjével
• A lap története Jack Boulware tollából 1995-ből
• Néhány Mondo borító…
• …és néhány cikk a WELL gopher szerverén
• Interjú a lap utolsó art directorával