kelt szerzői archívumPage 3 of 8

„UNIX rendszer. Ezt ismerem.”

Ismerős, ugye? Egy pár igazi profin kívül az összes geek évekig nevetett a Jurassic Park jellegzetes számítógépes jelenetén, ahol a fenti mondatok elsütése után Lex egy 3D-s felületen navigálva kereste az ajtózáró parancsot. Mert ilyen ugye nincsen? De volt.

A Lex által használt program a File System Navigator, és az SGI - amivel egyébként is tele van a film - IRIX nevű UNIX rendszerén fut. Siliconbunny oldaláról, ahonnan a lentebbi képet is loptam, még egy ELF binárist is le lehet tölteni, ha valakinek van kéznél 5.3-as vagy újabb rendszere.

fsn

Az FSN egyébként arra is bizonyíték, hogy mindent kitaláltak már ezerszer, például a Bumptop is csak beáll egy hosszú sor végére.

A Cypherpunk’s Manifesto

Privacy is necessary for an open society in the electronic age. Privacy is not secrecy. A private matter is something one doesn’t want the whole world to know, but a secret matter is something one doesn’t want anybody to know. Privacy is the power to selectively reveal oneself to the world.

If two parties have some sort of dealings, then each has a memory of their interaction. Each party can speak about their own memory of this; how could anyone prevent it? One could pass laws against it, but the freedom of speech, even more than privacy, is fundamental to an open society; we seek not to restrict any speech at all. If many parties speak together in the same forum, each can speak to all the others and aggregate together knowledge about individuals and other parties. The power of electronic communications has enabled such group speech, and it will not go away merely because we might want it to.

Since we desire privacy, we must ensure that each party to a transaction have knowledge only of that which is directly necessary for that transaction. Since any information can be spoken of, we must ensure that we reveal as little as possible. In most cases personal identity is not salient. When I purchase a magazine at a store and hand cash to the clerk, there is no need to know who I am. When I ask my electronic mail provider to send and receive messages, my provider need not know to whom I am speaking or what I am saying or what others are saying to me; my provider only need know how to get the message there and how much I owe them in fees. When my identity is revealed by the underlying mechanism of the transaction, I have no privacy. I cannot here selectively reveal myself; I must always reveal myself.

Therefore, privacy in an open society requires anonymous transaction systems. Until now, cash has been the primary such system. An anonymous transaction system is not a secret transaction system. An anonymous system empowers individuals to reveal their identity when desired and only when desired; this is the essence of privacy.

Privacy in an open society also requires cryptography. If I say something, I want it heard only by those for whom I intend it. If the content of my speech is available to the world, I have no privacy. To encrypt is to indicate the desire for privacy, and to encrypt with weak cryptography is to indicate not too much desire for privacy. Furthermore, to reveal one’s identity with assurance when the default is anonymity requires the cryptographic signature.

We cannot expect governments, corporations, or other large, faceless organizations to grant us privacy out of their beneficence. It is to their advantage to speak of us, and we should expect that they will speak. To try to prevent their speech is to fight against the realities of information. Information does not just want to be free, it longs to be free. Information expands to fill the available storage space. Information is Rumor’s younger, stronger cousin; Information is fleeter of foot, has more eyes, knows more, and understands less than Rumor.

We must defend our own privacy if we expect to have any. We must come together and create systems which allow anonymous transactions to take place. People have been defending their own privacy for centuries with whispers, darkness, envelopes, closed doors, secret handshakes, and couriers. The technologies of the past did not allow for strong privacy, but electronic technologies do.

We the Cypherpunks are dedicated to building anonymous systems. We are defending our privacy with cryptography, with anonymous mail forwarding systems, with digital signatures, and with electronic money.

Cypherpunks write code. We know that someone has to write software to defend privacy, and since we can’t get privacy unless we all do, we’re going to write it. We publish our code so that our fellow Cypherpunks may practice and play with it. Our code is free for all to use, worldwide. We don’t much care if you don’t approve of the software we write. We know that software can’t be destroyed and that a widely dispersed system can’t be shut down.

Cypherpunks deplore regulations on cryptography, for encryption is fundamentally a private act. The act of encryption, in fact, removes information from the public realm. Even laws against cryptography reach only so far as a nation’s border and the arm of its violence. Cryptography will ineluctably spread over the whole globe, and with it the anonymous transactions systems that it makes possible.

For privacy to be widespread it must be part of a social contract. People must come and together deploy these systems for the common good. Privacy only extends so far as the cooperation of one’s fellows in society. We the Cypherpunks seek your questions and your concerns and hope we may engage you so that we do not deceive ourselves. We will not, however, be moved out of our course because some may disagree with our goals.

The Cypherpunks are actively engaged in making the networks safer for privacy. Let us proceed together apace.

Onward.


Eric Hughes kiáltványa körülbelül egy évvel a cypherpunks csapat első találkozója után született. Bár a szöveg nem kezdődik olyan erősen, mint May „kísértet járja be Európát” parafrázisa, de nagy igényeket és nagy ígéreteket ír le. Megjelenése után sokan felkapták a kiáltványt, rivaldafénybe állítva a csoportot. Például a kiáltvány 1993-as megjelenését követően születtek a Wired, a Village Voice és a Whole Earth Review-ban a cypherpunkokról szóló cikkei. Az erős szöveg választ is provokált, Bram Cohenét, a Bittorrent atyjáét hamarosan ki is rakjuk.

The Crypto Anarchist Manifesto

A specter is haunting the modern world, the specter of crypto anarchy.

Computer technology is on the verge of providing the ability for individuals and groups to communicate and interact with each other in a totally anonymous manner. Two persons may exchange messages, conduct business, and negotiate electronic contracts without ever knowing the True Name, or legal identity, of the other. Interactions over networks will be untraceable, via extensive re- routing of encrypted packets and tamper-proof boxes which implement cryptographic protocols with nearly perfect assurance against any tampering. Reputations will be of central importance, far more important in dealings than even the credit ratings of today. These developments will alter completely the nature of government regulation, the ability to tax and control economic interactions, the ability to keep information secret, and will even alter the nature of trust and reputation.

The technology for this revolution—and it surely will be both a social and economic revolution—has existed in theory for the past decade. The methods are based upon public-key encryption, zero-knowledge interactive proof systems, and various software protocols for interaction, authentication, and verification. The focus has until now been on academic conferences in Europe and the U.S., conferences monitored closely by the National Security Agency. But only recently have computer networks and personal computers attained sufficient speed to make the ideas practically realizable. And the next ten years will bring enough additional speed to make the ideas economically feasible and essentially unstoppable. High-speed networks, ISDN, tamper-proof boxes, smart cards, satellites, Ku-band transmitters, multi-MIPS personal computers, and encryption chips now under development will be some of the enabling technologies.

The State will of course try to slow or halt the spread of this technology, citing national security concerns, use of the technology by drug dealers and tax evaders, and fears of societal disintegration. Many of these concerns will be valid; crypto anarchy will allow national secrets to be trade freely and will allow illicit and stolen materials to be traded. An anonymous computerized market will even make possible abhorrent markets for assassinations and extortion. Various criminal and foreign elements will be active users of CryptoNet. But this will not halt the spread of crypto anarchy.

Just as the technology of printing altered and reduced the power of medieval guilds and the social power structure, so too will cryptologic methods fundamentally alter the nature of corporations and of government interference in economic transactions. Combined with emerging information markets, crypto anarchy will create a liquid market for any and all material which can be put into words and pictures. And just as a seemingly minor invention like barbed wire made possible the fencing-off of vast ranches and farms, thus altering forever the concepts of land and property rights in the frontier West, so too will the seemingly minor discovery out of an arcane branch of mathematics come to be the wire clippers which dismantle the barbed wire around intellectual property.

Arise, you have nothing to lose but your barbed wire fences!


A szöveget a Cypherpunks lista egyik vezéralakja Timothy C. May írta 1988-ban. Először a Crypto ’88 konferencián olvasta fel, majd később az 1989-es és ’90-es Hackers konferencián is beszélt a titkosítós szép új világról. A szöveg aztán előkerült 1992-ben a Cypherpunks alapítógyűlésén is. Tegyük gyorsan hozzá, a csoportnak volt saját kiálványa is, amit Eric Hughes írt, az a holnapi program.

Adott pillanatban jó ötletnek tűnt: cypherpunkok

A cypherpunkok a kedvenc csoportom a kilencvenes évekből. Főleg azért, mert képes vagyok eltekinteni attól, hogy a kriptoanarchista jövőben bárki vehetne magának a vaterán bérgyilkost. Vagy legalábbis a csoport leghangosabb tagját, Timonthy C. May-t nem zavarná, ha vehetne, valamelyik fiókjában talán még a kód is megvan egy gyilkosbérlő szolgáltatáshoz.

A kilencvenes évek elején minden adott volt ahhoz, hogy beszédtéma legyen a polgári használatú titkosítás, a polgári szabadságjogok és az, hogy mennyire kell szabadjára engedni a rendőröket és a titkosszolgákat. Pont kilencvenben lezajlott az Operation Sundevil, aminek keretében megpróbáltak egy csapat hackert begyűjteni egy ellopott AT&T dokumentum miatt. A razziára válaszul megszületett az Electronic Frontier Foundation, a visszanézve nagy csinnadrattával előadott kisszerű eseményeket pedig megírta Bruce Sterling a Hacker Crackdownban.

A kilencvenes évek elején született meg a katonai erősségű brutálisan erős, értelmes idő alatt feltörhetetlen titkosítást kínáló Pretty Good Privacy is. A szoftver hamarosan megtalálta az útját az Egyesült Államokon kívülre, a program alkotója ellen pedig vizsgálat indult, mert a 40 bitnél hosszabb kulcsot használó rejtjelek exporttilalom alá estek. Így vetült Philip Zimmermannra a fegyverkereskedelem gyanúja.

clipperchip

Clipper chip (fotó: Matt Blaze)

És persze a kilencvenes évek elején támadt az NSA-nek az a remek ötlete, hogy biztonságos, lehallgatástól védett telefont ad az amerikai állampolgárok kezébe. A Clipper chippel felszerelt készülékek tulajdonosai annak biztos tudatában beszélhették meg ügyeiket, hogy kizárólag az NSA tud belehallgatni a társalgásba. A kulcs letéten (key escrow) alapuló megoldás természetesen nem tetszett a szakembereknek, gyorsan ki is derítették, hogy a clipperes titkosítás viszonylag egyszerűen törhető.

Az elérhető erős titkosításra épülő új világban hívők a Cypherpunks - illetve részben a Codepunks - levelezőlistán gyülekeztek. Felkerültek a Wired magazin második számának borítójára, a csoportról Steven Levy írta a cikket. Pár héttel később szerepeltek a Village Voice-ban és a Whole Earth Review-ben is. A szekér elindult.

A Clipper mellett ezer téma foglalkoztatta a csoport tagjait. Volt szó lenyomozhatatlan, a fizikai mivoltában létező pénz minden hasznos tulajdonságával rendelkező, erős titkosítással létrehozott fizetőeszközökről, adatkikötőkről, orgyilkos piacokról, adóelkerülésről, kemény matematikai problémákról és azok elegáns programozásbeli megoldásairól. A végtelen flameháborúk közepette egy olyan világ készült, ami sosem köszöntött be, amit ma legjobban talán Stephenson A nagy Simoleon botrány novellája alapján lehet elképzelni.

Aztán a Clipper elbukott, a vizsgálat befejeztével Zimmermann piacra lépett a PGP-vel, és - ahogy Clay Shirky írja 2003-as visszatekintő cikkében - a kormány rájött, hogy az emberek igazából nem akarják titkosítani a beszélgetéseiket. Ezzel nagyjából vége is volt a dalnak. Az évtized szólhatott volna a privacy-ről, de nem tette. Az ezerféle makacs emberből összeálló lista egészen sokáig húzta, a birkatürelmű John Gilmore-nak 1997-ben lett elege belőlük, ekkor hagyott fel a Cypherpunks lista hosztolásával, ám a továbbköltöző csapat még évekig levelezgetett. 2001-ből még lehet találni CP levelezést, de az már tényleg csak az árnya volt az eredeti listának.

A csoport nézeteit a May által szerkesztett Cyphernomicon foglalja össze legjobban. A dokumentum brutálisan hosszú, sima formázás nélküli szövegben is több mint egy megabájt - az Ulysses másfél, Joyce nyert - cserébe bődületesen redundáns is. Beleolvasni viszont mindenképpen ajánlott. A kevéssé tágtűrésű olvasók a True nyms and crypto anarchy című sokkal rövidebb May írással próbálkozhatnak.

Újságkivágás-gyűjtemény

Linkek

Létezik-e „hackeretika” a 90-es években?

Szabályosan égő, hogy eddig nem ajánlottuk Steven Mizrach Létezik-e „hackeretika” a 90-es években? című egészen jó cikkét. A magát a cikk írásakor kiberantropológusnak aposztrofáló tudós huszonkilenc, különböző forrásból összeszedett szöveg alapján vizsgálta, hogy a kilencvenes évek hackerei milyen szabályok mentén határozák meg magukat.

A szövegek között számtalan klasszikus darab van - például A Hacker kiáltványa - de megtalálhatóak közöttük olyan, mára közel beszerezhetetlen források is, mint egy-egy hackeres rendezvényhez tartozó WELL vitafórum. Aztán vannak szövegek, amiket le lehet vadászni a netről, de eszembe se jutott volna, ha nincs a cikk. Már ezért megéri belenézni az írásba.

Mizrach arra jut a vizsgálat végével, hogy bár vannak olyan egyének, akik a hackeretika létét is elutasítják, illetve a kilencvenes évek etikai rendszere részben más, mint a hatvanas évek MIT-s, Stanfordos komputervarázslóinak szabályai, nem etikátlanok a kilencvenes évek hackerei sem.

A magyar fordításban a Replikában megjelent cikk épp nem tölthető le a folyóirat honlapjáról - régebben pedig fent volt - szerencsére a Társadalomkutatás.hu-n keresztül még el lehet érni a (PDF)-et. Ha az se menne, akkor van sokkal jobb angol eredeti, és ha szépen megkértek, mi is feltöltünk egy példányt.

Itt jelezném, hogy remek - de tényleg, ha csak ezt az egy papírt írta volna, már az is elég lenne a boldoggá avatáshoz - professzornak van oldala is a világhálón, ami őrzi a legszebb kilencvenes éveket. Még MIDI zene is van rajta, húsz perce az szól.

Cyberpunk tudományosan

mreviewA digitális adatbázisok azért királyak, mert egy raklap, nyomtatásban már sehogy sem megszerezhető anyagot lehet letölteni róluk. A JSTOR-ban például fent van1 a Mississippi Review 47/48-as száma, ami később Storming The Reality Studio néven látott könyvben napvilágot.

A cyberpunk történetét kutatóknak, az alkalmanként előforduló posztmodern rizsa ellen kellően felvértezetteknek alap olvasmány a könyv. Szerepel benne az LSD után új örömöket találó Timothy Leary, de ott vannak a Mozgalom akkor még fiatal lázadói is. Ez az a pillanat, ahol a cyberpunk elkezd kanonizálódni. Valamivel több mint öt év és megjelennek a Time magazin címlapján, instant pánikot váltva ki az eredeti mozgalmárokból.


  1. JSTOR login persze kell, de az tényleg minden bokorban és könyvtárban van. 

Videotelefon szép és esős időre

A feltöltő szerint valamikor a hetvenes években készült a lentebb látható, a jövőt bemutató film a brit General Post Office berkein belül. (Belőlük lesz majd később British Telecom, meg aztán BT.) A szokásos videotelefonáláson túl szerepel benne valami ultraviola fényre érzékeny, fixírozást nem igénylő papírral történő fénymásolás/faxolás is, ahol a képet a telefon képernyője vési rá a papírra.

(via John Naughton)

Galántai Zoltán: A biopunktól a sciencepunkig

Amikor James D. Watson, aki Francis Crickkel közösen fejtette meg a DNS-kódot, először tartott előadást kutatási eredményeiről a Cold Spring Harbor-i vírus szimpóziumon 1953-ban, a magyar származású Szilárd Leó – Watson szavaival élve – „kevésbé tudományos módon reagált”. Ugyanis azt kérdezte, hogy: „Tudják-e szabadalmaztatni?” Mármint a DNS-t. Arra a válaszra pedig, hogy az ilyesmi kizárólag a gyakorlatban is hasznosítható találmányok esetében lehetséges, azonnal rávágta, hogy: „Akkor talán helyezzék a DNS-t szerzői jogvédelem alá”.

Ami az első Szilárd-féle felvetést illeti, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1980. június 16-án (amúgy minimális többséggel, mindössze 5:4 arányban) valóban ki is mondta, hogy egy Ananda Chakrabarty nevű kutató szabadalmaztathat olyan, genetikailag manipulált mikroorganizmust, ami képes a tengeri olajszennyeződések felzabálására. Ugyanis, miként már egy 1952-es legfelsőbb bírósági állásfoglalásban olvasható, „minden a nap alatt, amit ember alkotott, szabadalmaztatható”. Mármint amennyiben új és amennyiben nem kézenfekvő ötleten alapul – függetlenül attól, hogy élő dologról van-e szó vagy sem. Még akkor is, ha azért volt szükség a Diamond vs. Chakrabarty perre, mert az amerikai szabadalmi hivatal nem így gondolta. ’Galántai Zoltán: A biopunktól a sciencepunkig’ tovább…

Mesék a hálózatról

Don’t tell anyone this isn’t what we’re supposed to be working on.

(Ray Tomlinson, miközben kitalálta az e-mailt)

Idén egy csomó remek dolog negyven éves. Például a UNIX, az Arpanet és Roy barátunk a sas leszálltból. Ezek közül a világháló elődjéről készített remek emlékező podcastsorozatot a brit Open University. A kezdő beszélgetés John Naughtonnal, az egyik kedvenc brit újságírómmal és a Open University oktatójával készült. Naughtonnak többek között úgy van köze az internettörténethez, hogy írt egy remek könyvet - amit a Worldshotson laudáltam már hosszasan - a hálózatról, azokról az atyjákról, akiket ismerünk, illetve azokat, akiket el szoktunk felejteni.

A felvezető beszélgetésben is ezek a témák kerülnek elő. Aztán pedig megszólalnak maguk a legendák. Paul Baran fájóan hiányzik, pedig még él. Cserébe szóhoz jut Vint Cerf, Tim Berners-Lee, Ray Tomlinson, Jerry Yang vagy éppen Shawn Fanning. A kevéssé szokványos bandából pedig beszerkesztették a *L0pht - a túlvilágról nem rég visszatért L0phtcrack törőprogramot összerakó csapat - két hackerének, Mudge-nak és Weld Pondnak 1998-as nyilatkozatát.

Az egész anyag csak pár másodperccel hosszabb kilencven percnél, simán ráférne egy TDK Chrome kazettára, hogy rongyosra hallgassuk. Nincs mentségetek nem letölteni és meghallgatni.

Mekkora Rocker Ön?

Majdnem három percet gondolkodtam azon, hogy vajon a kiberkalcsának van-e csak a szépre emlékszünk szabálya, vagy ér egészen alpári textfájlokat is feldolgozni. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik legviccesebb angol text a How to kill Santa Claus dead című írás, amit The Outland követett el. Illetve amely téma egyébként annyira lerágott csont, hogy talán még akkor sem lenne belőle ügy, ha hajnalban beszélne róla valaki részegen a Tilosban. (Aki nem hiszi, járjon utána. Annyit mondok Cserna-Szabó András: Az üres csizmácskák éjszakája, és többet egy szót se.)

Szóval a mosakodás folytatása helyett az ugrás után az ezerszer továbbküldött, száz szerveren fent lévő Mekkora rokker Ön? teszt, ami egyszerre viseli magán a Szakadt Csöves ’88, a Kaland, Játék, Kockázat könyvek és a szőkített hajú Paksi Endre okozta törést.

’Mekkora Rocker Ön?’ tovább…