Két nap múlva kezdődik a kedvenc magyar IT-biztonsági konferenciánk, a komoly témákkal kellően laza hangulatban foglalkozó Hacktivity. Ennek örömére a szervezőcsapat feltöltötte a tavalyi konferencián készült felvételeket. A konferencia történetében először volt egy erős retró szekció is. Amíg a szombati kapunyitásra várunk, ezeket fogjuk sorra venni.
Az első vírus 1988 ősze környékén került a kezünkbe. És gondolom nem mondok nagyon nagy újdonságot azzal, hogy én is katonatiszt voltam akkoriban. A magyar honvédség informatikai szervízében dolgoztam, amelynek az volt a dolga, hogy a Budapest környéki számítástechnikai eszközeit üzemeltesse, javítsa. (…) Nem tudom, hogy valaki el tudja-e képzelni azt a szituációt, amikor telefonált egy hölgy, hogy emberek elkezdett potyogni a betű a számítógép monitoráról.
Egy ilyen felütés után nem lehet kihagyni Farmosi István előadását, aki a vírusok hazai megjelenéséről; az 1990-ben megjelent Víruslélektan című könyvről]1, amely 85 vírus leírását és kivédési módját is ismertette; és a vírusvédelem egy új filozófiájáról beszélt.
Három nap múlva kezdődik a kedvenc magyar IT-biztonsági konferenciánk, a komoly témákkal kellően laza hangulatban foglalkozó Hacktivity. Ennek örömére a szervezőcsapat feltöltötte a tavalyi konferencián készült felvételeket. A konferencia történetében először volt egy erős retró szekció is. Amíg a szombati kapunyitásra várunk, ezeket fogjuk sorra venni.
Milyen kódot használt I. Rákóczi György? Meg tudták-e törni Zrínyi Miklós kriptóját? Melyik a világhírű magyar kódex, amelyet a mai napig se tudtak feltörni? Mit üzent Kossuth Lajos? Dr. Szabó István a magyar kriptográfia történetéről tartott előadást a tavalyi Hacktivityn. Ha le lenne írva, azt mondanánk rá, hogy kötelező olvasmány.
Öt nap múlva kezdődik a kedvenc magyar IT-biztonsági konferenciánk, a komoly témákkal kellően laza hangulatban foglalkozó Hacktivity. Ennek örömére a szervezőcsapat feltöltötte a tavalyi konferencián készült felvételeket. A konferencia történetében először volt egy erős retró szekció is. Amíg a szombati kapunyitásra várunk, ezeket fogjuk sorra venni.
Kezdjük rögtön a ZMNE-n tanító Muha Lajossal, aki az informatikai biztonság történetét ismertette Ádámtól és Évától. A története ott kezdődött, ahol minden internetes sztori szokott: 1958-ban az ARPA-val. Megtudhattuk, hogy az első fontos, a hálózat védelméről szóló tanulmány 1970-ből származik, és ez már tartalmazta a legtöbb ma is ismert fenyegetést. Az előadás előnye, hogy azt is tárgyalta, hogy Magyarországon kikre tartozott a hálózat védelme, illetve a kérdések között elmondta, milyen megfigyelés ellen véd a katonai létesítmények tetején található medence.