Monthly Archive for 2010. május.

WELL-partik

A WELL-ről (Whole Earth ’Lectronic Link) mindig csak zárójelben emlékeztünk meg, pedig az egész internetes közösségesdit ott találták ki 1985-ben. A történet, amit már egyszer tényleg el kell mesélnünk, természetesen az internet mindenütt jelenlévő nagy öregjéve, Stewart Branddel kezdődik, de gyorsan feltűnik benne az összes olyan figura, aki valami nyomot hagyott a hálózaton. Ugyan hol máshol találkoztak volna az EFF alapító atyjai, ha nem a WELL-en?

A Howard Rheingold szintén az öregfiú klub tagja - által előásott felvételeken a WELL partikról beszélnek, illetve arról, hogy kezdetben volt a vas, és ráhagyták az emberekre, hogy kialakítsák magunknak a környezetet.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy a WELL is igazolja azt a sejtésünket, hogy a siker/felnövé egyik jele, ha egy közösségi szolgáltatás felhasználói sörözést szerveznek.

(via John Naughton)