portyázás a digitális határvidéken
A feltöltő szerint valamikor a hetvenes években készült a lentebb látható, a jövőt bemutató film a brit General Post Office berkein belül. (Belőlük lesz majd később British Telecom, meg aztán BT.) A szokásos videotelefonáláson túl szerepel benne valami ultraviola fényre érzékeny, fixírozást nem igénylő papírral történő fénymásolás/faxolás is, ahol a képet a telefon képernyője vési rá a papírra.
(via John Naughton)
Amikor James D. Watson, aki Francis Crickkel közösen fejtette meg a DNS-kódot, először tartott előadást kutatási eredményeiről a Cold Spring Harbor-i vírus szimpóziumon 1953-ban, a magyar származású Szilárd Leó – Watson szavaival élve – „kevésbé tudományos módon reagált”. Ugyanis azt kérdezte, hogy: „Tudják-e szabadalmaztatni?” Mármint a DNS-t. Arra a válaszra pedig, hogy az ilyesmi kizárólag a gyakorlatban is hasznosítható találmányok esetében lehetséges, azonnal rávágta, hogy: „Akkor talán helyezzék a DNS-t szerzői jogvédelem alá”.
Ami az első Szilárd-féle felvetést illeti, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1980. június 16-án (amúgy minimális többséggel, mindössze 5:4 arányban) valóban ki is mondta, hogy egy Ananda Chakrabarty nevű kutató szabadalmaztathat olyan, genetikailag manipulált mikroorganizmust, ami képes a tengeri olajszennyeződések felzabálására. Ugyanis, miként már egy 1952-es legfelsőbb bírósági állásfoglalásban olvasható, „minden a nap alatt, amit ember alkotott, szabadalmaztatható”. Mármint amennyiben új és amennyiben nem kézenfekvő ötleten alapul – függetlenül attól, hogy élő dologról van-e szó vagy sem. Még akkor is, ha azért volt szükség a Diamond vs. Chakrabarty perre, mert az amerikai szabadalmi hivatal nem így gondolta. ’Galántai Zoltán: A biopunktól a sciencepunkig’ tovább…
Amikor a digitális kultúra történetéről beszélünk, könnyen eredeztethetjük vissza az egészet az amerikai katonai-ipari komplexumig. Pedig, ha egy kicsit alaposabban megvizsgáljuk a helyzetet, hamar rátalálunk egy első ránézésre eléggé valószerűtlen csoportra is, az ellenkulturális mozgalomra. Ahogy Fred Turner rámutat, a hatvanas években erőre kapó ellenkulturális mozgalomnak két fő irányzata volt az Egyesült Államokban: az új baloldal és az új kommunalisták. Kapásból az elsőre gondolunk, amikor az ellenkultúra kapcsolatát keressük a digitális kultúrával, hiszen ennek a csoportnak volt a jelszava a hatvanas évek közepén bevezetett számítógépes katalógusrendszer ellen, hogy I am a human being, do not fold, spindle or mutilate me. Az új kommunalisták viszont nekünk most egy sokkal érdekesebb csoport. A hatvanas-hetvenes években a korábbiakhoz képest lehetetlensok ember kelt útra, hogy az addigi társadalomtól függetlenül működő új kommunákat hozzanak létre. Ők egyáltalán nem írtóztak a technológiától, sőt, olyan eszközöket láttak benne, amivel egy jobb világot lehet felépíteni.
Ennek a csoportnak volt a programadó lapja, elsődleges művelődési pontja, fóruma, enciklopédiája az 1968 és 1972 között kiadott Whole Earth Catalog, ami sokáig csak egy ezen felnőtt generációnak a közös háttérismeretét jelentette, az utóbbi pár évben került újra elő, pont mint közös gyökere az infóhippiknek, a zöld mozgalomnak, meg gyakorlatilag mindennek, ami utána következett. A katalógusban minden megtalálható volt, ami egy kommuna életéhez kellhet, a földműveléstől az ön-művelésig, útközben szót ejtve a csillagászatról és Buckminster Fuller geodézikus gömbjeiről is, valóban úgy érezhette az olvasó, hogy kezében fogja a kulcsot az élethez, a világmindenséghez meg mindenhez. „Olyanok lettünk, mint az Isten,” csavarja ki a bibliai idézetet Stewart Brand a Katalógus bevezetőjében, „ideje belejönnünk.”
Az összes cikket, leírást és ajánlást a katalógus körül hamar kialakuló közösség hozta össze, stílusában olyan az egész, mintha egy négyszáz oldalon keresztül folyó BoingBoing lenne. (Ahogy a BB elődjének is tartja a Katalógust).
Egész könyveket lehetne róla írni, és írtak is, most csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a WholeEarth.com címen digitálisan hozzáférhető beszkennelt PDF-ként az összes példány, beleértve a lapot folytató CoEvolution Quarterly számait is. Vegyétek, de legalábbis lapozzatok bele. Persze igazán akkor üt, ha valóban kézbeveszed, de a tartalom és a lelkesedés szkennelve is átjön.
Egyéb olvasnivaló a Katalógusról:
Don’t tell anyone this isn’t what we’re supposed to be working on.
(Ray Tomlinson, miközben kitalálta az e-mailt)
Idén egy csomó remek dolog negyven éves. Például a UNIX, az Arpanet és Roy barátunk a sas leszálltból. Ezek közül a világháló elődjéről készített remek emlékező podcastsorozatot a brit Open University. A kezdő beszélgetés John Naughtonnal, az egyik kedvenc brit újságírómmal és a Open University oktatójával készült. Naughtonnak többek között úgy van köze az internettörténethez, hogy írt egy remek könyvet - amit a Worldshotson laudáltam már hosszasan - a hálózatról, azokról az atyjákról, akiket ismerünk, illetve azokat, akiket el szoktunk felejteni.
A felvezető beszélgetésben is ezek a témák kerülnek elő. Aztán pedig megszólalnak maguk a legendák. Paul Baran fájóan hiányzik, pedig még él. Cserébe szóhoz jut Vint Cerf, Tim Berners-Lee, Ray Tomlinson, Jerry Yang vagy éppen Shawn Fanning. A kevéssé szokványos bandából pedig beszerkesztették a *L0pht - a túlvilágról nem rég visszatért L0phtcrack törőprogramot összerakó csapat - két hackerének, Mudge-nak és Weld Pondnak 1998-as nyilatkozatát.
Az egész anyag csak pár másodperccel hosszabb kilencven percnél, simán ráférne egy TDK Chrome kazettára, hogy rongyosra hallgassuk. Nincs mentségetek nem letölteni és meghallgatni.
Majdnem három percet gondolkodtam azon, hogy vajon a kiberkalcsának van-e csak a szépre emlékszünk szabálya, vagy ér egészen alpári textfájlokat is feldolgozni. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik legviccesebb angol text a How to kill Santa Claus dead című írás, amit The Outland követett el. Illetve amely téma egyébként annyira lerágott csont, hogy talán még akkor sem lenne belőle ügy, ha hajnalban beszélne róla valaki részegen a Tilosban. (Aki nem hiszi, járjon utána. Annyit mondok Cserna-Szabó András: Az üres csizmácskák éjszakája, és többet egy szót se.)
Szóval a mosakodás folytatása helyett az ugrás után az ezerszer továbbküldött, száz szerveren fent lévő Mekkora rokker Ön? teszt, ami egyszerre viseli magán a Szakadt Csöves ’88, a Kaland, Játék, Kockázat könyvek és a szőkített hajú Paksi Endre okozta törést.
