Csúnyán kifutottam az időből a Meetupon, pedig. Nagyjából valami ilyesmit szerettem volna elmondani (a nagy szünet a képváltást jelenti. A prezentáció elérhető a http://bergengocia.net/kacat/gazs-olpc.pdf címen.
Amit nagyon látványosan ki fogok hagyni, az az, hogy miért jó ötlet, ha egyáltalán az, szegény éhező afrikai kisgyerekeknek a kezébe adni egy ilyet, főleg mert ezt akár nálunk is bevezethenék, nem kell olyan messzire menni.
Nicholas Negroponte 2005-ben indította a projektet, azzal a céllal, hogy egy olyan laptopot hozzanak létre, ami a lehető legtöbb gyerekhez eljuttatva a kezükben egy forradalmi tanulási, önfejlesztési eszközként működhet.
Egy elképesztően lelkesítő gépet vizionált: kicsi, tartós, alacsony teljesítményű, cserébe hosszú élettartamú laptopok, melyeken tetőtől-talpig szabad szoftvert fut, és ha elég nagy tételben vásárolják őket, száz dolláros darabáron ki lehet hozni az egészet.
De lépjünk vissza kettőt. Amikor a számítógép plusz tanulás előkerül, általában két kontextusban történik ez: “tanítsunk géphasználatot, mert a Való Életben hasznos dolog a Word meg az Ofisz meg a gépírás”, illetve “tanítsunk számítógéppel olyan dolgokat, amiket amúgy nehéz lenne megértetni”. Ahogy azt látjuk a mai iskolákban, az előbbit lényegesen egyszerűbb implementálni, az utóbbihoz kapcsolódik viszont ez a projekt és a mögötte álló elmélet.
Két nagy nevet iszonyat fontos említeni itt, az egyik Seymour Papert és a konstrukcionista oktatáselmélete: arról szól, hogy a gyerekek egész addig tök jól megtanulnak dolgokat, amíg iskolába nem küldik őket, ahol hirtelen az önálló felfedezés helyett kész információkat kell megjegyezniük majd visszaböfögniük, ami nagyon nem hatékony. Ehelyett bátorítani kéne a gyerekeket, hogy maguknak fedezzék fel a dolgokat.
Erre hozza létre a LOGO környezetet, amin gondolom mindenki átesett. Érdekes, hogy bár az lett volna a lényege, hogy a gyerek a teknős mozgatásán, trial and erroron keresztül absztrakt fogalmakat fedez fel, sajátít el (rekurzió, stb), mire integrálódott az egész az oktatásba, Pascal-előkészítő gyakorlatokká vált.
A másik nagy hős pedig Alan Kay, ugye objektum-orientált programozás, satöbbi, most a Dynabook koncepciója miatt érdekes: ‘68-ban rajzolt egy eszközt, ami gyerektől a felnőttig végigkíséri az ember életét, egyszerre könyvtár és önkifejezési és kommunikációs eszköz és játszótér … Szóval ebből a koncepcióból és az ehhez kapcsolódó kutatásokból nőtte ki magát a személyi számítógép, és a laptoppal majdnem elértük az álmot. Az OLPC-vel érünk igazán körbe.
…És ez a gép, amit végül sikerült összehozni. Kicsi-zöld-nyuszifüles, végül inkább $200 lett az ára, és végül inkább egy erős prototípus lett a késztermék, de egy csomó érdekes ötlet került bele.
kurbli például nem. Egészen addig szerepelt a tervek között, stabil áramellátás hiányában, stb, míg Kofi Annan személyesen le nem törte a kart egy sajtótájékoztatón.
a kijelzője viszont zseniális. 1200×900 pixel (7”en, ez 200dpi!), napfényben is olvasható- feketefehér módban. Színesen lényegesen rosszabb, de még így is nagyon vonzó tech.
újrafeltalálták a GUI-ját, Sugar néven, ez egy PyGTK-ban írt egészen furcsa szerzet, de van benne pár átmentendő ötlet
például a napló-nézet. A hagyományos UNIX fájlrendszer a felahsználó elől rejtve van, helyette azokat a dokumentumokat, képeket, hangokat, weboldalakat, chatlogokat látja, amikkel mostanában dolgozott. Tök hasznos, akarok ilyet a desktopomra.
meg a kollaborációs fícsör is ügyes: mindenütt törekedtek arra, hogy több gyerek egyszerre tudjon résztvenni a dolgokban: nem csak csetszobákat tudsz könnyen létrehozni, de van élő kollaboratív wyswig szövegszerkesztés, böngészés, pár játék, ilyesmik.
Eléggé nem úgy alakult a projekt sorsa, mint ahogy azt előre kitálták: például közel sem úgy néz ki a hardver/szoftver, mint ahogy papíron, alig maradt már értelmes emberük, szinte minden támogató kifarolt, alig került gyerek kezébe a notiból.
A projekt krül somolygó Intel, amikor még úgy tűnt, több millió XO-t tudnak értékesíteni, a legnagyobb monokultúrát ever ha minden jól megy, kiszállt, mivel a konkurencia csipjét használta végül a projekt. Létrehozták a saját Classmate PC programjukat, ráadásul standard Windowsos notikkal. Van is egy ilyen osztály a Józsefvárosban.
Hamar rájöttek a hardvergyártók, hogy itt biza piac van. Elsőnek ugye az Asus jött ki alacsony teljesítményű, cserébe olcsó kisnotival, majd hamar követte gyakorlatilag mindenki más. Mostanra már egy lényegesen jobb teljesítményű gépet lehet venni piaci áron annyiért, amennyibe az Xo kerül.
Ugye úgy volt, hogy nagyon nagy tételben kell rendelni, hogy működjön a dolog. Mondjuk kormányszinten. Rengeteg kormány ígérte, hogy vesz, Nigéria egy milliót, ilyenek, aztán amikor kellett volna fizetni, visszavonták a rendelést. A havi leszállított pármillió tételből lett összesen 2007 óta 1M.
És ebből durván 200e a karácsonyi adományozóprogramban kelt el.
Az egyik legfontosabb ok, amiért nem vették a kormányok, hogy az OLPC-n szándékosan nem futottt Windows. Hogy ezzel is kényszerítsék a Windows-skillek betanítása helyett a másik fajta tanításmódot. De amikor úgy tűnt, hogy emiatt senkinek se kell, Negroponte bedobta, hogy na jó, mégis lehet. Csak vegyék a laptopokat.
Itt ugrotta meg a cápát a projekt: Erre természetesen hatalmas felhördülés, mind a projekten kívül: lásd Stallman, aki éppen akkor cuccolt át teljesen egy ilyen gépre, pont mert színtisztán szabad szoftveren futott; és a projekten belül: sokan úgy érezték, hogy ezzel elárulták a projekt alapgondolatát: ha a laptopeladás a lényeg, akkor nem oktatási alapítványra van szükség.
Ekkor lépett ki az addigi gyakorlati vezetője a projektnek, Walter Bender, magával vive az egész Sugar csapatot. Hogy ők most egy rendes oktatási projekt lesznek. Nem sokra rá a sztárkóderük is elég keményen beszólt, a harmadik érdekes ember pedig külön céget alapított a piacosítható termékével.
Mi maradt tehát? Se szoftveres, se hardveres, Negroponte egyre inkább kapkod, most éppen ezzel a mockuppal járt Davosban: érintőképernyős, ötven dolláros csilijó laptop. Nem hiszem, hogy valaha is lesz belőle valami. A Sugarból még lehet, azt érdemes figyelni. Tanulság? Az van, rengeteg. Egynek mondjuk legyen az, hogy bár kezdésnek is meredek volt a koncepció, akár még lehetett is volna belőle valami, ha nem rontanak el mindent ami lehetséges útközben.
Linkek, ömlesztve
